Új burkolatot kapnak a Lőverek útjai, elkezdődött az első ütem!

Az önkormányzat hazai forrásból az elkövetkezendő másfél évben útfejlesztéseket és felújításokat valósít meg Sopron közigazgatási területén. Ennek keretében hétfőn kezdődtek meg a munkálatok a József Attila utcában, ami egészen a Mikoviny utcáig, majd annak folytatásaként a Lőver körút egészen a Citadelláig új aszfaltburkolatot kap, összesen mintegy 1200 méteren – tájékoztatta a sajtó képviselőit a helyszínen Farkas Ciprián, önkormányzati képviselő.

A Miniszterelnökség és a Modern Városok Lőver Programjának finanszírozásában megkezdődött a több mint 1,6 milliárd forint összértékű útfelújítás-sorozat első üteme. A kormány elkötelezett a városok fejlődése iránt, és különösen nagy gondot fordít az útfejlesztésére, a turizmus fellendítésére.

A fokozott terhelés miatt, amelyet az állandó buszközlekedés és a jelentős gépjárműforgalom okoz, az utak állapota városszerte több helyen leromlott, repedések, kátyúk, helyenként süllyedések jellemzik. A nagy forgalmat lebonyolító, turisztikai szempontból is kiemelt jelentőségű Lőverek esetében is nagy volumenű felújításokról beszélhetünk, amelyek több ütemben valósulnak meg. Megújul többek között a Villa sor, Panoráma körút, Lánzséri utca és a Lőver körút.

A beruházás végeztével megszépül a környék, az utak biztonságosabbá, a város és a környezete élhetőbbé válik. Arra kérik a közlekedőket az önkormányzatnál, hogy vezessenek körültekintően és számítsanak forgalomkorlátozásokra, mind a közlekedés és a parkolás terén.

 

cyberpress.hu