Új bevásárlóközpont épül és így új munkahelyek létesülnek Siegendorfban!

Bevásárlóközpont épülhet a siegendorfi cukorgyár helyén, számol be a bvz.at portál. A létesítményt a Novomatic cégcsoport vásárolta meg és tervek szerint már a 2016-os esztendőben meg is nyitnák a bevásárlóközpontot.

siegendorf - fotó Bettina Eder
© Bettina Eder

A Novomatic névről a soproniaknak elsősorban városunk sportarénája juthat az eszébe, hiszen a névadója a nemrég megújult komplexumnak, azonban a cég profilja elsősorban a szerencsejáték ipar, de most úgy látszik új terület felé is nyitnak.

Hannes Reichenmann a Novomatic kommunikációs vezetője elmondta, hogy egy magas színvonalú és minden igényt kielégítő bevásárlóközpontot szeretnének, ami a környék egyik komoly kereskedelmi komplexuma lehet.

Rainer Porics, Siegendorf polgármestere örömét fejezte ki, hogy az épület újrahasznosításra kerül, hiszen egy elhanyagolt területről van szó, ami most újra életre kel.

Talán nekünk soproniaknak és a környéken élőknek is hozhat némi szerencsét ez az új beruházás, hiszen minden bizonnyal sok új munkahely is létesül, így érdemes figyelni a híradásokat a következő esztendőben és készenlétben tartani az önéletrajzokat.

 

Írásunk a bvz.at cikke nyomán készült

cyberpress.hu