Továbbra is időpontot kell foglalni a háziorvosokhoz!

A MOK Háziorvosi Csoportjának közösségi oldalán jelent meg az a felhívás, ami arra irányul, hogy a sajtóban számos téves információ jelent meg a háziorvosi rendelésekkel kapcsolatban, amelyek hétfőtől lépnek érvénybe. Mint azt írják, felhívják az érintettek figyelmét arra, hogy  továbbra sem lehet időpont előjegyzés nélkül bejutni sem a háziorvosi, sem pedig a szakrendelőkbe.

illusztráció / fotó: cyberpress.hu – Leczovics Zsolt

 

Hozzáteszik, hogy elvárja az eljárásrend és az Ön háziorvosa is, hogy előzetesen telefonon hívja fel a panaszával, és az elmondottak alapján majd a háziorvos dönt a személyes vizsgálat szükségességéről és ha kell akkor  a beteget időpontra előjegyzi a rendelőbe.

Annyi a változás – emelik ki –  hogy hétfőtől négynél több beteget is fogadhatnak hétfőtől egy adott órában.  Hozzáteszik, hogy a betegek többsége megszokta és megszerette az elektronikus receptet és a telefonos konzultáció lehetőségét, így ezt szeretnénk megtartani a jövőben is, az  előjegyzett időpontra történő betegellátás gyakorlatával együtt.

Megjegyzik. hogy a  világjárvány sajnos még mindig valós veszélyt jelent, szükséges az ésszerű óvatosság továbbra is nemcsak a rendelőben, de az élet minden területén.