Történelmi SVSE-siker a Magyar Kupában!

Történelmi sikert ért el a Swietelsky-Soproni VSE labdarúgócsapata: a klub történetében most először fordult elő, hogy bejutott a legjobb 8 közé a Magyar Kupában. Skala János szerint óriási eredmény a mostani továbbjutás, az SVSE elnöke gratulált a labdarúgóknak valamint a szakmai stáb tagjainak és megköszönte a szurkolók buzdítását.

 

sopron stadion
illusztráció

 

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán 2-1 arányú vereséget szenvedett Csákváron az SVSE. Mivel a csapat idegenben is szerzett gólt, jó esély volt a szerda esti visszavágón a továbbjutás kiharcolására.

A csapat nem bízta a véletlenre a kérdést: már a 7. percben megszerezte a vezetést a soproni együttes, miután Kapacina szabadrúgása után a labda utat talált a kapuba, így az SVSE máris továbbjutásra állt. A folytatásban is támadásban maradt a soproni csapat, Gyürki Gergő kétszer is gólt szerezhetett volna. A második félidőben többet támadott a Csákvár, az SVSE pedig veszélyes kontrákat vezetett. A meccs hajrájában Batizi-Pócsi Balázs beadásából Erdélyi László döntötte el véglegesen a továbbjutás sorsát, a lelátóról pedig zúgott a „Szép volt fiúk” rigmus. A Swietelsky-Soproni VSE végül 3-2-es összesítéssel jutott a legjobb 8 közé a Magyar Kupában, ezzel pedig klubtörténeti sikert ért el az együttes.

„Óriási eredmény a számunkra, hogy a legjobb nyolc közé kerültünk a Magyar Kupában. Gratulálok a fiúknak, és a szakmai stábnak, köszönjük a szurkolóink buzdítását! Innentől már csak nyerhetünk: ha másod, vagy harmadosztályú ellenfelet kapunk, reális esélyünk lesz a legjobb négy közé kerülni. Ha pedig olyan patinás klubbal kerülünk össze, mint a Ferencváros, vagy az Újpest, nem mi leszünk az esélyesek, de hatalmas érdeklődés kíséri majd a mérkőzéseinket, és biztos vagyok benne, hogy rengetegen látogatnak ki a soproni találkozóra is” – mondta Skala János, az SVSE elnöke.

 

A Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását péntek reggel tartják!

cyberpress.hu