Többször elhagyta a házi karantént, közel négymillió forintra büntették

Elsőfokon közel 11 ezer euró ( mintegy négymillió forint ) pénzbüntetés befizetésére ítéltek egy osztrák nyugdíjas nőt, amiért  koronavírus-betegként többször is elhagyta a hatósági házi karantént. – számol be az orf.at. Az mellett hogy – valljuk be –  felelőtlen volt a hölgy és ezzel veszélyeztette a polgártársai egészségét is, minden bizonnyal némileg példát is akart statuálni a törvényszék, aminek talán  van némi visszatartóereje is mindazok számára, akik hasonló helyzetbe vannak nyugati szomszédunkban.

A tiroli kisváros Schwaz látképe. / Kép forrása: Wikipedia

A szabályszegéses esetek még április végén Tirolban történtek egy  Schwaz nevű, közel 13 ezres lélekszámmal bíró kisvárosban. Az ott élő nyugdíjas asszony koronavírus-tesztje pozitív lett és ahogy az lenni szokott ilyen esetben,  egy  hatósági határozatot kapott kézhez, amelyben kikötötték, hogy nem hagyhatja el lakhelyét, tehát házi karanténban kell tartózkodnia. Az asszony férje szintén elkapta az új koronavírust, azonban míg ő nem hagyta el a hatósági karantént és tartotta magát a szabályokhoz, addig feleségét nem igazán érdekelte a rendelkezés. Mint az később kiderült a szabályszegést azzal is igyekezett megindokolni a hölgy, hogy például az internetes élelmiszer-rendelési lehetőség nem volt korrekt abban az időszakban,  mert ott túl magas volt például a kiszállítás minimális rendelési értékhatára.  Így aztán  április 21-én kiadott karantén határozat után két nappal már vásárolni is indult. A probléma abból lett hogy a rendőrség pont akkor érkezett a pár otthonába ellenőrizni a lakhelyelhagyási tilalom betartását amikor a  feleség vásárolni volt.  A rend éber őrei azonban nem hagyták annyiba az ügyet és a férjtől kapott információk alapján  egy szupermarketben a hölgy nyomára akadtak és figyelmeztették a határozat betartására.

Az asszony aztán egy nappal később ismét szabályt szegett, akkor éppen egy közparkban élvezte a napsütést. Pechjére a rendőrök pont akkor mentek ellenőrizni és  ismét nem találták otthon, de megtalálták és ezért újabb figyelmeztetést kapott. Ugyanazon a napon délután aztán házimunka során megsértette a kezét és a mentők riasztása helyett  taxit hívott és azzal ment be a kórházba. Szerencséje sem volt, hiszen ismét akkor érkeztek ellenőrzésre a rendőrök a lakására, de ismét csak a hűlt helyét találták. Ekkor a rendőrök ismét utánamentek de ezúttal már őrizetbe vették és feljelentették.

Az esetet most augusztusban tárgyalta az osztrák törvényszék, ahol az ügyész hangsúlyozta, hogy a nő a cselekedetivel többször is veszélyeztette mások egészségét az mellett, hogy nem tartotta be a hatósági rendelkezéseket. Végül a bíróság első fokon 10.800 Euró pénzbüntetést szabott ki rá, amely ítélet azonban még nem jogerős.