Több soproni rendezvény is elmarad a COVID-19 veszélyhelyzet miatt

Sopron sok színes közösségi rendezvény otthona is, amelyek az mellett hogy népszerűek és tartalmasak, mindig élettel töltik meg a város különböző helyszíneit. A jelenlegi koronavírus okozta veszélyhelyzetet minden bizonnyal nem kell megmagyarázni senkinek – hiszen naponta többször is szembesülhet mindenki a különböző vagy a választott hírforrásokból arról –  hogy bizony valóban egy új típusú helyzettel vagyunk kénytelenek szembenézni, amelyek bizony már eddig is lemondásokkal jártak. Nos, ez így van sajnos a városi rendezvények tekintetében is, hiszen hiába van itt a rendezvény- és fesztiválszezon, hiába a szervezők lankadatlan előkészítő munkája, hiába vannak bevésve a naptárakba a várva-várt napok, az élet most átírta azt a bizonyos forgatókönyvet és így kénytelenek leszünk lemondani jó pár eseménytől.

illusztráció / fotó: cyberpress.hu

 

Erre egyébként a PRO KULTÚRA SOPRON online sajtótájékoztatójából is lehet következtetni, amely ugyan elsősorban a Petőfi Színház illetve a Fertőrákosi Barlangszínház előadásainak, rendezvényeinek a törléseire, áthelyezéseire, újratervezéseire helyezte a hangsúlyt, azonban nyilvánvalóvá válik belőle az is, hogy előreláthatóan  2020. július 11-ig semmilyen közösségi rendezvényt, eseményt, előadást nem tudnak megtartani az ismert okok miatt. No de ez milyen egyéb rendezvényeket is jelent ? Összeszedtünk pár olyat, amelyek szerintünk egyrészt népszerűek, másrészt az említett szervezet égisze alatt kerültek volna idén is megrendezésre és sajnos minden bizonnyal az idén elmaradnak:

 

  • 2020. május 1.  VÁROSI MAJÁLIS – SOPRONI LŐVEREK / FESZTIVÁLTÉR 
  • 2020. május 22-24.  XXIX. VÁROSI BORÜNNEP / VÁRKERÜLET 
  • 2020. május 31. VASVILLA CSALÁDI KERÉKPÁRTÚRA 
  • 2020. június 6-7. TÜNDÉRFESZTIVÁL / ERZSÉBET KERT 
  • 2020. június 13. SOPRON ZENÉL / VÁRKERÜLET – FŐ TÉR – VÁRÁROK
  • 2020. június 19-21. FOLKFESZT / VÁRKERÜLET – LISZT FERENC KULTURÁLIS KÖZPONT 
  • 2020. június 27. KÓRUSÜNNEP / BELVÁROS – LISZT FERENC KULTURÁLIS KÖZPONT 
  • 2020. július 9-11. SOPRONDRUM / FERTŐRÁKOSI BARLANGSZÍNHÁZ – LISZT FERENC KULTURÁLIS KÖZPONT 

 

A felsorolt események persze mondhatni csak egy nagyobb szeletei annak a nagy rendezvénykínálatnak, amelyekről kénytelenek vagyunk lemondani, de akit érdekel a teljes lista hogy vajon milyen egyéb rendezvények voltak tervben az elsődlegesen megbecsült július 11-es dátumig, annak ajánljuk a SOPRON RÉGIÓ KIADVÁNYÁT, ahol részletesen áttekinthető napi bontásban minden soproni illetve térségbeli olyan rendezvény, amely az eseménynaptárban előzetesen tervben volt. Mi kívánjuk és reméljük, hogy a most megbecsült július eleji dátum valóban egy olyan jóslat lehet amely az otthonmaradás és a közösségi élettől való távolmaradás megszüntetését jelenti, de persze fontos hangsúlyozni, hogy ez csak egy előzetes dátum, hiszen nem lehet tudni hogyan alakul a járványveszély. Legyünk fegyelmezettek továbbra is, tartsuk be az ajánlásokat és közösen sikerülni fog!

 

Sokakban merül fel a kérdés, hogy mi lesz az idei TELEKOM VOLT FESZTIVÁL sorsa, amelynek ugye az időpontja eredetileg 2020. július 1-4-re van időzítve. Ezzel kapcsolatban hivatalos közleményt még nem adtak ki a szervezők, azonban nem lenne nagy meglepetés ha a veszélyhelyzetre tekintettel az sem kerülne megrendezésre, hiszen ha azt nézzük hogy osztrák szomszédainknál például a két nagy zenei eseményt a  NOVA ROCK FESZTIVÁLT (  2020. JÚNIUS 2-5.  ) illetve az FM4 FREQUENCY FESZTIVÁLT (  2020. augusztus 20-22.  ) is törölték, akkor bizony ez erősen arra enged következtetni, hogy nálunk sem lesz ez másképpen, legalábbis ha követjük az európai intézkedések menetét.  Az biztos, a legrangosabb soproni zenei esemény szervezői még nem adtak ki nyilatkozatot, így addig ez részünkről is csak találgatás.