Több mint három millió forintot kapott Sopron a közszolgálati bértámogatásra

A Magyar Közlöny közölte azt a 2020. június 30-án megjelent kormányrendeletet, mely a települési önkormányzatok által biztosított egyes közszolgáltatásokat érintő bérintézkedések kiadásainak támogatásáról szól. A központi költségvetésből kiegészítő támogatást nyújt a kormány a helyi önkormányzatoknak, a korábban elfogadott bér- és illetményemelések folyósítása érdekében. A rendelet kiterjed a minimálbér és a garantált bérminimum 2020. január 1-jétől történő emelésére, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvények 2020. július 1-jétől hatályba lépő illetményemeléseire is, azaz ezen munkáltatói kifizetések zavartalanságát biztosítja. A kormány által biztosított kiegészítő támogatás felhasználásának határideje ez év vége, azaz 2020. december 31-e. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 3.333.500 Ft támogatással számolhat az illetményemelések ellentételezése érdekében. Hogy egyes kifizetési jogcímre milyen fajlagos költséget számolt a kormányrendelet, ide kattintva lehet megismerni. 

Fotó: cyberpress.hu