Több mint félmillió forintos adomány a SFAC-nak!

A felnőtt csapatával a Megyei I.-ben szereplő egyesület, amelynek mindezek mellett 160 igazolt utánpótláskorú játékosa is van ( akiknek rendszeres edzést és versenyeztetést is biztosítanak )  600 ezer forintos anyagi támogatást kapott, amelyet Gőbl Gábor, az egyesület elnöke biztosított az 1900-ban alapított klubnak.

Gőbl Gábor ha szükséges akkor saját anyagi támogatásával is segíti az egyesületet / fotó: cyberpress.hu archívum

 

Gőbl Gábortól megtudtuk, hogy bár természetesen vannak az egyesületnek támogatói, akiknek ezúton is köszöni a kitartást és az önzetlen adományokat mégis szükség van arra, hogy plusz forrásokhoz jusson az egyesület. Hozzátette, hogy bár ígéretek voltak már a tavalyi évben is az önkormányzat nagyobb szerepvállalására az anyagi támogatás terén, azok sajnos valahol elakadtak és így bizony nem könnyű a megfelelő működésüket fenntartani. Elnökként azonban úgy gondolja, hogy nemcsak önzetlen munkájával, hanem legfőbb támogatóként is ki kell vennie a részét abból, hogy gördülékenyen működjenek a dolgok és az anyagi hátterük is stabil maradhasson. Éppen ezért az októberi háromszázezer forintos adománya után most januárban hatszázezer forintos támogatást biztosított az egyesületnek.

 

Gőbl Gábor önkormányzati képviselő januári támogatásának bizonylata

 

cyberpress.hu