Több helyi pártvezér nem ment el a véleményinfóra! Mi azért megnéztük!

Pénteken került megrendezésre a ” Soproni pártvezetők egy asztalnál” elnevezésű kerekasztal beszélgetés, ami a várakozásokhoz képest bizony elég foghíjasra sikerült, hiszen több helyi pártvezető nem vett részt a nyilvános beszélgetésen, melyek közül volt aki írásban jelezte a távolmaradásának okát és volt olyan is aki válaszra sem méltatta a szervezők invitálását, de bizony akadt olyan is aki ugyan jelezte hogy ott lesz, mégsem jelent meg.

Soproni pártvezetők egy asztalnál / fotó: cyberpress.hu

A rendezvény moderátora Gibicsár Imre volt, aki korábban hosszú évekig a soproni televíziózás egyik arca volt és aki igyekezett profi módon levezényelni az eseményt és teret adni a résztvevők egyenlő arányú felszólalási lehetősége mellett a közönség soraiban ülők véleményének, kérdéseinek is.

Az est moderátora Gibicsár Imre / fotó: cyberpress.hu

A résztvevők bemutatásával kezdődött a fórum, amelyen részt vett a Párbeszéd képviseletében Jakál Adrienn, a Momentum részéről Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde, az LMP részéről Szakács Gyula illetve az Új Kezdet képviseletében Vörös Viktor.

Amolyan bemelegítésként először a távolmaradó pártok üzeneteit ismertette az est moderátora a közönséggel, amelyben a Fidesz illetve a KDNP is arra hivatkozott, hogy ők a Nemzeti Konzultációban hisznek és az alapján kérik ki a lakosság véleményét, majd Gőbl Gábor ( Jobbik) üzenete hangzott el, ami arra utalt, hogy ők elsősorban nem a törpepártokkal szerettek volna egy asztalhoz ülni, hanem a nagyokkal, de miután szembesültek azzal hogy ők nem vesznek részt az eseményen így számukra is tárgytalan lett a véleményfórum. A DK soproni elnöke bár ígéretet tett a részvételre mégsem érkezett meg, az MSZP pedig válaszra sem méltatta a meghívást. ( HELYREIGAZÍTÁS ITT ELÉRHETŐ ) Mindezek ellenére a szervezők azért készültek arra, hátha az utolsó pillanatban meggondolja magát valamelyik pártvezető és mégis tiszteletét teszi, így egy-egy pohár frissítővel illetve  névtáblákkal azért megjelenítették őket.

Aki nem vettek részt … / fotó: cyberpress.hu

A távolmaradásokkal kapcsolatban elsőként Szakács Gyula (LMP) osztotta meg a véleményét, aki arra mutatott rá, hogy az ilyen nyilvános politikai eseményeken nem szolgálja a város érdekeit egyik párt részéről sem a bujkálás és illik megtisztelni a soproniakat azzal, hogy minden párt képviselteti magát. Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum) szerint jelenleg a vezető pártoknál az arrogancia az uralkodó, ami egyben a demokrácia megcsúfolása is és elkeserítő hogy jelenleg itt tart már a helyi politikai élet is.  Jakál Adrienn (Párbeszéd) nem lepődött meg azon, hogy több párt sem vesz részt ezen a soproni politikai eseményen és hangsúlyozta, hogy a Fidesz illetve a KDNP részéről nem lehet mentség a Nemzeti Konzultációra való hivatkozás, hiszen az nem tartalmaz konkrét helyi kérdéseket, amelyről ez az esemény szól. Vörös Viktor (Új Kezdet) a távolmaradásokkal kapcsolatban arra utalt, hogy nagy valószínűséggel központi utasításoknak tettek eleget azok a pártvezetők akik nem jöttek el.

Szakács Gyula (LMP) / fotó: cyberpress.hu

Az est során több témakör is érintve volt, amelyek közül az első az “Élhető város” címet viselte amely egy bőséges anyagot ölelt fel, hiszen szóba került ennek égisze alatt az önkormányzati iskolák és a pedagógus hiány helyzete, az egészségügy helyi problémáinak feltárása, az országon belüli migráció, a helyi lakhatási problémák illetve a vélt vagy valós soproni túlnépesedés problémája is, de nagy hangsúlyt kapott a közlekedési káosz is, ami a leghűségesebb várost is utolérte.

Vörös Viktor ( Új Kezdet) / fotó: cyberpress.hu

Egy újabb témakörben a városi tulajdonú ingatlangazdálkodás hiányosságait igyekezett feltárni, amelyben az önkormányzat felelőssége került fókuszba, amelynek nagyobb figyelmet kellene fordítania a saját tulajdonú ingatlanjainak állapotára illetve arra is, hogy minél több szociális bérlakást kellene kialakítania, hiszen számos lakatlan ingatlan van a tulajdonában, amelyek egy felújítás után nagy mértékben segítenének a lakhatási problémával küzdők számára. Itt szóba került az is, hogy a helyi intézményekre is sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítani, hiszen azok közül is jó pár el van hanyagolva.

Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum) / fotó: cyberpress.hu

Egy újabb témakör, amely az örökzöld “Közelekedés” kérdését igyekezett körbejárni szintén sok problémára és vélt megoldásra mutatott rá. Vörös Viktor ( Új Kezdet) szerint a településfejlesztési koncepció hiánya a fő probléma, míg Szakács Gyula (LMP) a forgalomszervezési problémákban látja a gondok fő okát. Egy konkrét példát is mondott ami a Várkerületen van, ahol 68 méteren belül 17 közlekedési tábla próbálja kordában tartani a közlekedőket. Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum) megoldási programmal igyekezett válaszolni erre a témakörre, aki többek közt a forgalomenyhítés érdekében városi iskolabuszok bevezetésével és külvárosi parkolók építésével oldaná meg az autós túlterheltséget. Jakál Adrienn (Párbeszéd) szerint a problémát az is okozza, hogy nem is foglalkozik a város konkrétan ezzel a problémával, inkább látszatberuházásokkal próbálja elterelni a figyelmet a valós problémákról.

Jakál Adrienn ( Párbeszéd) / fotó: cyberpress.hu

Zárótémakör a közelgő  országgyűlési képviselőválasztás volt, ami még azonban több pártnál nem tisztázódott teljesen, azonban abban egyetértettek a pártvezetők, hogy olyan megválasztott politikusra van szükség, aki nem pártkatonaként, hanem valódi képviselőként igyekszik mindent megtenni a városért és térségéért és aki nem amolyan fizetett szavazógomb nyomkodó lenne a parlamentben, hanem azért dolgozna, hogy minél több anyagi forrás elősegítésévél valóban fejlődhessen a térségünk.

A közönség kérdéseire is válaszoltak a politikusok / fotó: cyberpress.hu
Az est szereplői / fotó: cyberpress.hu

 

cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. Helyreigazítunk: Az MSZP is írásban jelezte hogy nem vesz részt a véleményfórumon! | Cyberpress

Comments are closed.