Terror Bécsben!

Szemtanúk beszámolói szerint Bécsben a  Schwedenplatzon hétfő este 20.00 óra környékén kezdődött az a  lövöldözés, amely megrázta egész Ausztriát illetve a világot. Karl Nehammer belügyminiszter kedd reggeli sajtótájékoztatójában azt nyilatkozta, hogy feltehetően terrortámadás áldozata lett Bécs, amely során három civil személy vesztette az életét,  egy támadót a rendőrség lőtt le, több civil pedig súlyosan megsérült, akiket kórházba szállítottak. Az elkövetők ellen még az éjszaka folyamán hajtóvadászat indult, az viszont megerősítésre került, hogy a lelőtt terroristát sikerült azonosítani, aki minden jel szerint  az ISIS szimpatizánsa volt. 

Karl Nehammer belügyminiszter sajtótájékoztatójában kéréssel is fordult a bécsiekhez, mégpedig azzal, hogy egyelőre nem menjenek utcára és ne vigyék a gyerekeket iskolákba, amely hiányzás központilag kerül igazolásra.  A terroristák keresése továbbra is zajlik, amelybe már az éjszaka folyamán bevetésre kerültek  a Cobra és a Wega speciális egységek tagjai is. Bécs belvárosát vörös zónának minősítették.

A lövöldözés után még hétfő este a  bécsi rendőrség felszólította az embereket, hogy kerüljék a köztereket, illetve a tömegközlekedési eszközöket, maradjanak otthon, ne menjenek az ablakok közelébe és amennyiben készített valaki felvételt vagy fotókat a támadásról, azt ne ossza meg a közösségi médiában, hanem juttassa el számukra azért hogy azzal is segítse a nyomozást.  Bécs belvárosát az akció idejére (és azóta is ) teljesen lezárták.  A terrortámadásnak minősített lövöldözés során az elkövetők egyszerre hat helyszínen  támadtak az emberekre, amelynek során az utcákat járva válogatás nélkül adtak le lövéseket a járókelőkre. Beszámolók szerint a terroristák közül többen is elmenekültek a lövöldözés után, akiket nagy erőkkel keresnek, amely miatt az éjszaka folyamán átmenetileg a magyar határátlépési pontok is lezárásra kerültek.

 

Olvasónktól kapott videón pedig az látható, hogy a hétfő éjszakai órákban hogyan száguldott át Sopronon az átmeneti határlezárásra érkező rendvédelmi bevetési egység. Köszönjük a felvételt Z. Ákosnak! 

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.