Teljesen új programelemekkel nyit az Esterházy kastélypark

2020. május 21-től vezetett szabadtéren, parktúrákkal várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastély és látogatható a Cziráky Margit Rózsakert is.

A teljesen újszerű program során vezetett parktúrákon fedezhetik fel a látogatók a barokk-rokokó korszakot, annak történelmi-, építészeti-, zene- és képzőművészeti-vonatkozásaival, az Esterházy-kastély- és családtörténettel együtt. Mindezt a kastély parkja és a kapcsolódó táj a barokk kertművészet legérettebb magyarországi alkotásaként kínálja, amelyhez most szakszerű vezetés társul – mondta el  Egresitsné Firtl Katalin az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A barokk tájformálás európai léptékkel mérve is nagyszabású, példaértékű megjelenése összművészeti alkotásként így különleges élményt kínál majd látogatóinknak.

Hozzátette: Jeles napok alkalmával eddig is kiemelkedően népszerűek voltak a tematikus  parktúrák. A szabadtéri terek újranyitásával ez a teljesen újszerű programelem a kastély-együttest a barokk tájformálás európai lépték szerint is nagyszabású összművészti alkotásként mutatja be.  A látogatók számára megelevenedik Esterházy Fényes Miklós kora,  az Eszterházához kötődő Haydn-életmű a barokk-rokokó leghitelesebb helyszínén, miközben a vezetés számos botanikai különlegességet is számba vesz.

Családi programnak is kiváló, hiszen végig szabadban zajlik a túra, amely alatt, természetesen  kötelező járványügyi szabályok betartatása.

Érdemes azoknak is eljönni, akik már jártak Eszterházán, mert ezekkel az időben és tematikában is több változatban kínált, egyéni és csoportos szabadtéri programokkal egy eddig ismeretlen, új arcát ismerhetik meg az eszterházai örökséghelyszínnek. Megtapasztalhatják ismét azt, amiként valóban mérhetetlen csodák forrása ez a hely! – fogalmazott az ügyvezető.

A szabadtéri programkínálatunk élményvilágát a virágbaborult Cziráky Margit Rózsakert pompázatos látványa teszi teljessé. A több mint 8000 tő és 600 fajta rózsa rózsakertje a vezetett parktúrák része és külön is látogatható.

A naponta 9 órától óránként induló parkvezetéseket előre meghirdetett időpontokban a magyaron kívül német, angol nyelveken is elindítják, ezekre csoportokat és egyéni látogatókat is várnak, maximum 20 fős csoportokig. Az utolsó túra 16 órakor indul. A rózsakert 10 és 18 óra között várja a látogatókat.

Az egyéni és csoportos túrák útvonala érinti a díszudvart, franciaparkot, Lés-erdőt és a Bagatelle-t, emellett a Cziráky Margit rózsakertet, az angolparkot, a hársfasort is.

Cziráky Margit Rózsakert

Esterházy VI. Miklós herceg és felesége, Cziráky Margit grófnő az 1902-ben elindított parkhelyreállítás során alakítatta ki a rózsakertet. A kertek egy részének terveit az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legismertebb kertésze, Anton Umlauf készítette, a rózsakert 1908-ra készült el. A hercegnéi rózsakert a II. világháború és az azt követő sorsfordító idők alatt szinte teljesen tönkrement. Kipusztultak a rózsák, összedőltek a támrendszerek, elvadult minden, csak a pavilon maradt meg „hírmondónak”.

Kerttörténeti tudományos dokumentációk alapján valósult meg a rózsakert helyreállítása 2015-ben. Ma közel 8000 rózsatő pompáját élvezhetik a kertbe látogatók. A rendkívüli látvány- és illatélménnyel minden látogatót elkápráztató rózsakertben megújult a futórózsákkal befuttatott, kereszt alakú lugas, közepén a pagodaszerű pavilonnal.  

A rózsakert legkedveltebb rózsa fajtái 2020 május közepére nagymértékben bevirágoztak. Több 100 méter hosszúságban látható a lugasok mentén a Mami fajta vajszínűből rózsaszínbe átmenő hatalmas virágai. A Futótűz fajta piros, a Crimson Glori mély bordó és a Rozália fajta narancsszínű virágai káprázatosan szépek.

A Rozália a 2020-as év rózsája – ezt Egresitsné Firtl Katalin jelentette be.

A rózsakertet belengő intenzívebb illathatás az idén telepített, nemesített, folyamatosan virágzó rózsáknak köszönhető.

Az Eszterháza Kulturális-, kutató és Fesztiválközpont Közhasznú  Nonprofit Kft.  fontosnak tartotta, hogy a nyitásra a kastélyparkok útjaival, sétaútjaival együtt megújuljanak a rózsakerti sétányok is, az új útfelületek még inkább kiemelik a virágzó rózsák szépségét.

 

 

Parktúrák, útvonalak

 

1.Túra –egyéni látogatóknak

Útvonal: Díszudvar -> Franciapark -> Hársfasor -> Angolpark -> Rózsakert

Időtartam: kb. 55 perc

Ez a túra mind időtartam, mind látnivaló szempontjából ideálisnak mondható. Nem kell túl nagy távokat megtenni az egyes állomások között, egy kényelmes kirándulás lehet ez az idősebbek és a kisgyermekes családok számára egyaránt. Ismerje meg a „Magyar Versailles” történetét és levezetésként gyönyörködjön káprázatos rózsakertünkben!

 

2.Túra – csoportoknak

Útvonal: Díszudvar -> Franciapark -> Lés-erdő -> Bagatell -> Hársfasor -> Angolpark -> Rózsakert

Időtartam: kb. 60 – 70 perc

Egy parktúra, ami minden állomást magába foglal. Olyan emberek számára hoztuk létre, akik úgy látogatnak el Eszterházára, hogy szeretnék bejárni az egész parkot időigényesen egy tárlatvezető jelenlétében, mindent szeretnének tudni róla botanikailag és történelmileg is. A túrázás, a természet és a történelem szerelmeseinek ajánljuk.

Jegyárak:

Belépőjegy: 2.000 Ft/fő,
Családi jegy*: 1.000 Ft/fő
Idegennyelvű kiegészítő jegy: 1.000 Ft/fő

* családi jegy: 2 felnőtt és a hozzájuk tartozó 18 év alatti gyermekek

 

3.Túra – csoportoknak

Útvonal: Díszudvar -> Franciapark -> Lés-erdő -> Bagatelle

Időtartam: kb. 55 perc

Chinoiserie kínaizáló stílus és a magyarországi barokk-rokokó kultúra egy túrában! Ismerkedjen meg az ország legszebb Franciaparkjával és a 18. században hódító kínaizáló kultusszal. Általában minden ember szereti a természetet, de ha Önt a parkrészek szerkezeti kialakítása vagy a kertkompozíciók tényleges funkciója érdekli, és ezek mellett szeretné jobban megismerni Esterházy Fényes Miklós tündérvilágát, akkor válassza ezt a túrát!

Jegyárak:

Belépőjegy: 2.000 Ft/fő,
Családi jegy*: 1.000 Ft/fő
Idegennyelvű kiegészítő jegy: 1.000 Ft/fő

* családi jegy: 2 felnőtt és a hozzájuk tartozó 18 év alatti gyermekek

 

4.Túra – csoportoknak

Útvonal: Díszudvar -> Franciapark -> Rózsakert

Időtartam: kb. 45 perc

Érdekli Önt Esterházy Fényes Miklós egykori tündérvilága, de gróf Cziráky Margit tevékenységére is kíváncsi? És mindezt rövid idő alatt szeretné elsajátítani? Akkor ez a túra Önnek lett kitalálva! Élje át az egykori barokk-rokokó kertek szépségét, és levezetésként csábuljon el az ország legszebb rózsakertjében!

Jegyárak:

Belépőjegy: 1.500 Ft/fő,
Családi jegy*: 1.000 Ft/fő
Idegennyelvű kiegészítő jegy: 1.000 Ft/fő

* családi jegy: 2 felnőtt és a hozzájuk tartozó 18 év alatti gyermekek

 

 

Bejelentkezés és további információk: info@eszterhaza.hu email címen és a +36 99 537 620 telefonszámon.