Teljesen felújítják a Sopron Plázát, több nagy márka nyit új üzletet!

Fotó: cyberpress.hu / archívum

Első ütemben mintegy 2,5 milliárd forintot fordít négy vidéki bevásárlóközpont korszerűsítésére az Indotek Group. Az elkövetkező hetekben-hónapokban startoló beruházások részeként a társaság kívül-belül megújítja az ezredfordulós beruházási hullám során felépített ingatlanokat. A korszerűsítési munkálatok célja, hogy a bevásárlóközpontok újra vonzóvá és a közösségi élet valódi központjaivá váljanak, továbbá minél értékesebb helyszínként szerepeljenek a kereskedelmi ingatlanok piacának térképén – hangsúlyozták az Indotek Group szakértői.

Fotó: Pölz Robert

A zalaegerszegi Zala Plaza, valamint a Sopron Plaza, a Szeged Plaza és a Debrecen Plaza is teljesen megújul az elkövetkező hónapokban az Indotek Group beruházási programjának köszönhetően. A nyár folyamán induló beruházások célja, hogy az ezredforduló környékén felépült létesítmények a korszerűsítést követően az eddiginél kellemesebb környezettel, színesebb szolgáltatásokkal és sokrétűbb élményekkel várják a látogatókat, a legújabb piaci trendeknek megfelelően. Ezzel párhuzamosan a bérlői mix is jelentősen átalakul, így a fogyasztói igényekhez még jobban igazodó üzletkínálat és a legnagyobb nemzetközi márkák várják majd a különböző korosztályok tagjait a bevásárlóközpontokban.

Fotó: Pölz Robert

A felújítások ideje alatt egyik épület sem zár be, az üzletek ugyanúgy várják a vásárlókat a munkálatok időtartama alatt is. A korszerűsítésre az első ütemben összesen mintegy 2,5 milliárd forintot fog a társaság elkölteni. Elsőként – már a nyár folyamán – Zalaegerszegen kezdődhet el a kivitelezés. A korszerűsítés keretében a Zala Plaza külső homlokzata és belső terei is teljesen megújulnak. Az új bérlők sorához csatlakozva pedig Nyugat-Magyarországon itt és Sopronban fogja első kiskereskedelmi egységét megnyitni az Auchan.

A Sopron Plaza felújítása nyár végén kezdődik el, az első ütemben közel egymilliárd forintos ráfordítás mellett. A város északnyugati szélén működő létesítmény egységesebb, letisztultabb külső homlokzatot kap, miközben a belső terek természetes és mesterséges megvilágítását is javítják. Ezzel párhuzamosan több új bérlői megállapodást is sikerült tető alá hozni.

 

Fotó: Pölz Robert