Teljes határzár: Jöhetnek a cseh, a szlovák és a lengyel turisták!

Miközben itt nálunk a nyugati határszélen pro és kontra jönnek az információk azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen az ingázó munkavállalók valóban csak 30 km mélységig merülhetnek be a hanyatló nyugat Ausztriának nevezett államába, addig egy másik vonalon engedményeket tesz hazánk kormánya azon testvéri országoknak, akik a V4-es blokkba tartoznak. Mint azt Szijjártó Péter posztjában írja a cseh, a szlovák és a lengyel állampolgárok –  amennyiben már korábban szállást foglaltak hazánkban – egy öt napnál nem régebbi tesztel meglátogathatják hazánkat a turizmus égisze alatt. Ugyanakkor ez kölcsönös, hiszen azon magyar állampolgárok akik az említett országokból térnek haza – korábbi szállásfoglalásukat követően – szintén egy negatív tesztel letudhatják ezt a koronavírus kontroll dolgot. Szép gesztus és talán nem is lenne ezzel baj, ha mondjuk éppen ennyire alaposan és akkurátusan igyekeztek volna rendezni és kommunikálni azt a döntést illetve rendeletet,  ami azokra a magyarokra vonatkozik, akik például Ausztriába járnak át dolgozni. Azt már tényleg csak zárójelben jegyezném meg, hogy ha a helyi viszonyok tekintetében kicsit körültekintőbbek lennének, akkor a tavaszi példa után tisztában lehetnének azzal, hogy a kishatárok lezárása egy újabb  közlekedési káoszt fog okozni Sopronban is, ami jelentősen kihat majd az egész városra és így az iskolakezdéssel egy időben ez fokozottan igaz lesz.

 

 

printscreen / Szijjártó Péter facebook