Tárd ki a szíved – Harkai Családi nap (Sok fotó+videó)

A családi nap az előző évi pozitív visszajelzések alapján másodszor került megrendezésre a Harkai Karitász szervezésében szombaton a sportpályán, amelynek célja, hogy a település lakói közelebb kerüljenek egymáshoz és a családok egy igazán különleges programon tudják élményekkel feltöltődve eltölteni a napot. A programkavalkád valóban nagyon tartalmas volt, amely egy közös tornával kezdődött, majd elkezdődött a focitorna is, ahol a gyerekeknek és a felnőtteknek is külön kupát rendeztek. Sokak örömére részt vett a programon Lendvai Zoltán János, rédicsi atya, plébános, aki a közönség aktív bevonásával tartott nem mindennapi igehirdetést, amit gördeszkázással is színesített.  A legkisebbek örömmel vették igénybe azt a lehetőséget amit a pónilovaglás nyújtott, de természetesen a légvár és a különféle játékok és az óriásbuborék készítés is nagy sikert aratott. Lali bohóc is különlegességekkel készült a kicsiknek, hiszen a mókás produkciója mellett még lufihajtogatással is kedveskedett az aprónépnek. A Visegrádi Szent György Lovagrend  lovagi tornája szinte mindenkit elkápráztatott, hiszen nem mindennapi bemutatóval lepték meg a közönséget. Igazán sokan voltak kíváncsiak a Soproni Huszárok  felvonulására is, akiket a Harkai Fúvósok fellépése követett. A nap végén a focitorna eredményhirdetésére került sor, majd a Varga Kávéház jóvoltából egy after partyval zárult.

 

Cyberpress

A Visegrádi Szent György Lovagrend bemutatójának részlete a Harkai Karitász – Tárd ki a szíved / Tavaszváró délután rendezvényéről.