101% Sopron

Taiwan Open: Babos Timi itt is döntőben!

A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a 226 ezer dollár (56,7 millió forint) összdíjazású kemény pályás tajvani női tenisztorna döntőjébe, miután szombaton két szettben győzött a kínai Vang Ja-fan ellen.

fotó: taiwanopen.com

 

A párosban friss Australian Open-bajnok magyar játékos – aki 45. a világranglistán – a másfél óráig tartó mérkőzésen kétszer vette el ellenfele adogatását, és összességében magabiztosan nyert.

Babos – honlapjának beszámolója szerint – a 36 perces első szett elején két bréklabdát hárított, majd 0-ra nyerte el Vang szerváját. Ezután rendkívül jól adogatott, kétszer 0-ra, majd 15-re hozta a szerváját. A végén, 5:3 után 40-re nyerte saját gémjét. A magyar teniszezőt korábban kétszer felülmúló Vang a második játszmában mindent megtett a sikerért, de hasztalan. Babos előbb négy, 1:2 után pedig újabb két bréklabdát hárított, az ötödik játékban jutott először esélyhez, azt pedig ki is használta, 15-re nyerte el ellenfele adogatását. A folytatásban nagyszerűen összpontosított saját adogatásainál, nem adott esélyt a kínainak. 5:4 után 30-30 volt az állás, majd a következő két labdamenet eldöntötte a mérkőzést.

taiwanopen.com

A vasárnapi döntőben Katerina Kozlova lesz Babos ellenfele. A 23 éves ukrán játékos 85. a világranglistán, pályafutása legjobbjaként 71. volt. A két teniszező eddig egyszer találkozott: 2015-ben Dohában 6:2, 6:4-re Kozlova győzött.

 

    Eredmény / egyes, elődöntő:

Babos Tímea (magyar, 4.)-Vang Ja-fan (kínai) 6:3, 6:4

 

 

A 24 éves Babos Tímea párosban is elődöntős ezen a tornán, és majd az egyes elődöntője után lép pályára ideiglenes partnerével, a tajvani Csan Hao-csinggel.

 

 

cyberpress.hu

 

Hirdetés: