Szvoboda Bence az Év Motorversenyzője

A Magyar Motorsport Szövetség elnöksége a motokrosszos Szvoboda Bencét választotta az Év Férfi Sportolójának. A 27 éves somogyi motorversenyző idén az MX1-es kategória cseh bajnoka lett, valamint a csapatbajnoki cím mellett begyűjtötte tizedik egyéni titulusát Magyarországon. Első ízben érdemelte ki a motorsport legrangosabb hazai kitüntetését.

Szvoboda Bence / fotó: HTS KTM TEAM

 

MAMS elnöksége ebben az évben is megválasztotta az év motorsportolóját. A zsűrizés mindig nehéz feladat az objektivitás szempontjából, hiszen a különböző motoros szakágak, eltérő kihívást állítanak a motorversenyzők elé. A MAMS égisze alatt 11 önálló szakág működik: dragbike, enduro, tereprally, gyorsasági, motokrossz, old timer, quad, salat, stunt, supermoto és trial.

A jelölési folyamat első fázisában a szakágak választják meg az adott évben legjobban teljesítő versenyzőjüket, majd a jelölteket felterjesztik az elnökség elé. Az elnökség a leadott nevekből dönti el, hogy az adott évben kié legyen a hazai motorsport legrangosabb kitüntetése. A zsűrizés során olyan szempontokat vizsgálnak, mint a világbajnoki és más nemzetközi versenyeken elért helyezések, győzelmek, bajnoki címek, de egy pályafutás egésze is döntő szempont lehet a cím odaítélésekor.

„Bence pályafutását már régóta figyelemmel kísérem, és már junior korától kezdve kiemelkedő eredményeket szerzett a motokrossz szakágban, hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Idén Csehországban és Magyarországon is begyűjtötte a királykategória bajnoki címét és más rangos nemzetközi eredményt is felmutatott. A motorsportban eltöltött 19 éve során számtalanszor bizonyította, hogy Európa legjobbja közé tartozik. Szorgalma és alázata révén kitűnő példaképe az utánpótlásnak, a MAMS elnöksége ezért őt választotta meg a Motorsport Év Férfi Sportolójának 2019-ben.” – avatott be a döntés hátterébe Hermann Henrik, a MAMS elnöke.

Szvoboda Bence a magasban is biztos kézzel uralja a motorját! / Kép forrása: HTS KTM TEAM

Szvoboda Bene 9 évesen kezdte versenyzői karrierjét, és már második teljes szezonjában korosztályos bajnok volt Magyarországon. A motorsportban eltöltött 19 éve során olyan eredményeket ért el a motokrosszban, mint a világbajnoki pontszerzés, Európa-bajnoki futamgyőzelmek, osztrák junior bajnoki cím, két cseh felnőtt bajnoki cím, és tíz egyéni magyar bajnoki cím.

„Amikor elkezdődött a pályafutásom, csak remélni tudtam, hogy ilyen sikereket fogok majd elérni. 19 év után is szeretek motorozni, szeretem a felkészülés folyamatát és a versenyek hangulatát. Boldogság továbbá számomra, hogy egyre több helyen elismerik az eredményeimet, és ezzel a sportomat a nagyközönség előtt képviselhetem. A motokrosszban van egy mondás, miszerint tehetséggel lehet versenyeket nyerni, de bajnokságokat csak csapattal. Szerencsés vagyok, mert engem kiváló csapat, a HTS KTM Team segít, nélkülük és a szüleim áldozatai nélkül nem jutottam volna el idáig.” – mondta az MAMS Év Sportolója a díj átvétele után.

Szvoboda első ízben érdemelte ki a motorsport legrangosabb hazai kitüntetését.

Szvoboda Bence 2019-es eredményei:

  • Cseh MX1-es bajnok (6 versenyen 1 pole pozíció, 1 összetett győzelem, 5 dobogós helyezés)
  • Magyar MX Open bajnok (5 versenyen 4 pole pozíció, 3 összetett győzelem, 5 dobogós helyezés – tizedik bajnoki címét szerezte)
  • Magyar csapatbajnok a HTS KTM Team-el
  • Az ADAC MX masters első futamán dobogóra állhatott (2. hely)