Szombaton is több TESCO-ban lesz probléma a sztrájk miatt!

Sokan a szombati napra számítottak a TESCO áruházláncban arra, hogy sztrájkba lépnek a munkavállalók, azonban már péntek délután 16.00 órakor kezdetét vette a dolgozók által bejelentett figyelmeztető “munkamegtagadás”, amely információink szerint szombaton tíz órától megismétlődik egészen éjfélig. Sopronban elsősorban a Győri úti TESCO hipermarketben okozott nagy káoszt a sztrájk, ahol rengeteg megrakott bevásárlókocsi és teli kosár maradt szanaszét az áruházban, hiszen többen nem voltak hajlandóak a két-három pénztár előtt órákat eltölteni, mire esetlegesen sorra kerülnének.

Pontos adatot nem sikerül még senkinek sem megtudnia, hogy országosan hányan lépnek sztrájkba, de a kezdeményező szakszervezetek az összes TESCO dolgozót – függetlenül a szakszervezeti tagságtól – arra kérik, hogy csatlakozzanak a munkabeszüntetéshez és érjenek el közösen eredményt a béremelés tekintetében.

A Tesco dolgozóit képviselő KDFSZ 25 százalékos béremelést követel, ami mintegy 14 milliárd forintnyi ráfordítást jelentene a cégnek, azonban úgy tudjuk az előzetes tárgyalások során ettől elzárkózott az áruházlánc vezetése.

A szakszervezet célja, hogy az áruházláncnál a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállaló fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, valamint azt is szeretnék elérni, hogy a munkavállalók létszámát 15 százalékkal emelje meg a cég.

A cyberpress.hu információi szerint bizony többen keresnek jelenleg nettó 80-100 ezer forintot a kereskedelmi dolgozók közül, ami a messze-messze alulmarad attól, hogy a biztos és stabil megélhetést biztosítsa számukra.

 

A KDSZF HIVATALOS SZTRÁJK BEJELENTÉSE IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ !!!

cyberpress.hu