Színházpártoló egyesület alakult Sopronban

Megalakult a Soproni Színházpártoló Egyesület a leghűségesebb város teátrumában. A jelenleg 12 tagot számláló szervezet elnökének Tölli Balázst, a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium igazgatóját választották. Az egyesület célja, hogy a Soproni Petőfi Színházat lehetőségeihez mérten erkölcsileg és anyagilag támogassa, népszerűsítse az intézményt, az előadásokat. Szeretnének közreműködni a színház által teremtett értékek megőrzésében, azoknak növelésében. Mindemellett olyan fórumot biztosítani a teátrum iránt érdeklődőknek, közösségeknek, amelyek további alkalmat teremtenek arra, hogy a szerveződés kulturális és hagyományőrző alkotóműhelyként is a színház mellett álljon. A színházpártolók évi 25 ezer forintos tagdíjat fizetnek.

soproniszinhaz.hu

Ezért cserébe az évadokban premierbérletet kapnak, részt vehetnek a társulati üléseken, a kiállításmegnyitókon, a színházi klub minden eseményén, s kétszer ott lehetnek a fertőrákosi  kőfejtő és témapark “Barlangoló” programjain. Évente két alkalommal csak a tagoknak szervez a teátrum koccintással egybekötött  kulisszajárást és jelmeztár-látogatást. Ezen kívül tíz százalékos kedvezményt kapnak a Pro Kultúra Sopron saját értékesítésű rendezvényire, programjaira.

Az egyesület alakuló közgyűlésén Tölli Balázs iskolaigazgatót választották elnöknek, az alelnök pedig Pápai László rendező lett. A felügyelő bizottság elnöke Farkas Gábor, a Széchenyi Gimnázium igazgatója, a tagjai dr. Mihály Rita ügyvéd, Bakos Ildikó adótanácsadó. Az egyesület titkári feladatait Izsó Katalin a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház projektmenedzsere látja el.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója örült az egyesület magalakulásának, annak, hogy a közönség ilyen formában is kifejezte elismerését, ragaszkodását a teátrumban tapasztalt munka iránt. Úgy érzi: ez a kezdeményezés további erőt adhat a társulatnak ahhoz, hogy az eddig megtapasztalt hivatástudattal. alázattal a közösség szolgálatában őrizzék azt a versenyképességüket, amely szakmai, intellektuális, etikai tartalommal, téttel bír.

 

 

 

forrás: Varga Róbert / soproniszinhaz.hu