Szerdán nyit az Auchan Sopron

A soproni üzlet a magyarországi Auchan áruházlánc új üzletkoncepciója szerint superstore formátumban nyitja meg kapuit, mégpedig a Sopron Plázában 2018.11.07-én szerdán 10.00 órakor, amivel persze már a reklámújság olvasók szembesülhettek, hiszen a legtöbb helyi postaládában már ott pihennek az üzlet nyomtatott marketinganyagai. A superstore formátumról annyit érdemes tudni, hogy ez az üzletlánc második ilyen koncepcióban megnyíló üzlete, amit mi nagyjából úgy sorolnánk be egyszerűen mint a hipermarket és a supermarket közötti helyzet és ami valljuk be az egyik legideálisabb forma lehet hazánkban is. A széles és kedvező árú választékban így  a friss élelmiszer mellett szezonális és nem élelmiszer típusú termékek is helyet kapnak a polcokon, így a havi- és a napi bevásárlást egyaránt könnyen, egy helyen intézhetik majd a családok. A nyitvatartás is igyekszik a helyi igényeket kielégíteni, hiszen a tervek szerint hétfőtől szombatig 07.00 és 21.00 óra között, míg vasárnap 08.00 és 20.00 óra között várja a vásárlókat.