Szenzációs koncertet adott a Kazah Népi Hangszeres Zenekar Sopronban!

A Kazah Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulója alkalmából adott hangversenyt pénteken a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központban a Kazah Nemzeti Művészeti Egyetem Népi Hangszeres Zenekara. Az esti hangverseny délelőttjén a zenekar tagjai ellátogattak többek közt a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumba is, ahol megismerkedtek a helyi diákokkal és közös éneklésre is sor kerülhetett. Az esti fellépés előtt, amelyre egyébként jelképes összegért lehetett jegyet váltani ( 200 Ft/db. ) a Liszt Központban egy fotókiállítást is meglehetett tekinteni az emeleti kiállítótérben, amely bemutatta a Kazah Köztársaság sokszínűségét és természeti szépségeit.

FotorCreated

A hangverseny előtt köszöntőt mondott Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, aki kiemelte a magyar-kazah baráti kapcsolatok mellett az üzleti, turisztikai és kulturális együttműködések jelentőségét valamit örömét fejezte ki, hogy városunk adhat otthont ebben az jubileumi évben a Kazah Nemzeti Művészeti Egyetem Népi Hangszeres Zenekara által előadott koncertnek.

cyb3 (Medium)

Rusztemov Nurbah, a Kazah Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete megköszönte a város vendégszeretetét és emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1992-ben a Kazah Köztársaság függetlenségét valamint azt, hogy 1993-ban hazánkban nyithatták meg első diplomáciai követségüket. Reményét fejezte ki a tekintetben is, hogy a két ország kapcsolatai a jövőben még gyümölcsözőbbek leszek az élet minden területén.

cyb4 (Medium)

A hangversenyen a Kazah Nemzeti Művészeti Akadémia Népi Zenekarát Glymov Duran, a Kazah Köztársaság érdemes művésze, a “Daryn” állami ifjúsági díj kitüntetettje és elnöki ösztöndíjasa, a Kazah Művészeti Egyetem professzora vezényelte, akik egy varázslatos és egyben szenzációs előadással lepték meg a soproni közönséget. A hangverseny repertoárjában a kazah zeneszerzők művei mellett klasszikus európai művek is szerepeltek, de elhangzott kifejezetten magyar vonatkozású mű is Lehár Ferenctől a “Vágyom egy nő után” is. Sokáig tartó vastapssal köszönte meg a Liszt Központ közönsége ezt a szenzációs hangversenyt a fellépő művészeknek, akiket bizonyára sokan a szívükbe zártak felejthetetlen előadásuknak köszönhetően.

cyb2 (Medium)

cyb7 (Medium)

cyb6 (Medium)

cyb8 (Medium)

 

 

cyberpress.hu