Szentmisével, kenyérszenteléssel és koszorúzással ünnepelt Sopron (képek)

Ünnepi szentmisével, kenyérszenteléssel és Szent István szobrának megkoszorúzásával ünnepelte Sopron városa a nemzeti ünnepet augusztus 20-án, amely eseményeknek a Szent István-templom előkertje adott otthont. A szentmisét követően a város nevében koszorút helyezett el Szent István szobránál Dr. Fodor Tamás polgármester és Dr. Simon István alpolgármester illetve a helyi szervezetek nevében azok képviselői. Az idei esztendőben a város részéről Barcza Attila városi tanácsnok mondott ünnepi köszöntőt, aki emlékeztetett államalapító Szent István királyunk munkásságára és szellemiségére, aki megalapozta hazánk hovatartozását, és aki olyan alkotmányt hozott létre, ami ezer év után is működőképes. Ez az örökség pedig arra kötelez bennünket – tette hozzá – hogy elgondolkozzunk nemzetünk létének értelméről és ennek tükrében a felelősség is rajtunk van, hogy a magyar nemzet keresztény értékeit megőrizzük, hogy az utánunk jövő nemzedékeknek is biztos, megingathatatlan legyen a jövője ebben az országban. Az ünnepi rendezvény ezt követően az új kenyér megszentelésével, majd agapéval zárult. Az ünnepi rendezvényen közreműködött a Soproni Brass Line rézfúvós együttes illetve Ács Tamás, a Soproni Petőfi Színház szinművésze is, aki Szent István királyunk Imre fiához írt intelmeiből adott elő részletet.

 

 

cyberpress.hu