Szent Imre napi szentmise a Jereván lakótelepen

A Jereván lakótelep Szent Imre temploma 2018. november 4-én ünnepelte búcsúját, melyen kérte védőszentjének közbenjárását. A  vasárnapi szentmiséket a plébánia lelkipásztora, Németh István atya mutatta be valamint szentbeszédet mondott Méry László diakónus. 

fotó: Leczovics Zsolt

A soproni templom építése  1994. október 14.-én kezdődött el a Révai utca és az Ibolya tó közti területen, ahol  Dr. Pápai Lajos megyéspüspök 1994. november 5.-én, a hívők jelenlétében megáldotta és elhelyezte az alapkövet. Egy év múlva álltak a falak és így Szent Imre napján a hívők sokasága hálaadó szentmisén vehetett részt a szerkezetkész templomban. A templom szentelésére 1997. augusztus 20.-án került sor. Dr. Pápai Lajos megyéspüspök megáldotta és megszentelte a harangot, az oltárt, a keresztelő kutat, a keresztutat és a templom falát 12 helyen megkente krizmával. A Szent Imre plébánia új lelkipásztora jelenleg Németh István atya, aki nagy szeretettel várja a híveket.

A templom búcsúján tartott szentbeszéden, amelyet Méry László diakónus celebrált, felidézte Szent Imre – aki Szent Istvánnak, a magyarok első királyának és feleségének, Boldog Gizellának volt a gyermeke – életútját, aki a krónikák szerint a világi tudományok mellett a lelki élet magasabb iskolájának titkainak is birtokában volt. Szent Imre egy olyan ifjú volt – hangzott el – akit szeretett az Isten és tiszteltek az emberek és akinek élete egy olyan iránymutatást ad ma is az embereknek, amely a hit és a családi és baráti kötelékek fontosságára mutat rá és amelyek ma is jó példával szolgálnak a emberek számára.

A szentmisén közreműködött a Soproni Gaudium Kórus, amit agapé követett.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Az oltár felett látható Somogyi-Soma László képzőművész táblaképe, amely Szent Imrét ábrázolja Szent István és Boldog Gizella társaságában. Szintén az ő munkája a szentélyt díszítő feszület is, melyet II. János Pál pápa áldott meg, amikor Győrben mondott szentmiséjén ez a feszület volt felállítva a pápai oltár mellett.

fotó: Leczovics Zsolt