101% Sopron

Szemtanúk jelentkezését várja a Soproni Rendőrség!

Ismeretlen személy, ismeretlen rendszámú gépkocsival közlekedett Sopronban, a Juharfa utca 2. szám előtt és eddig tisztázatlan okok és körülmények között nem biztosított elsőbbséget a parkolóból való kihajtásakor egy menetrend szerinti autóbusznak. – számol be a rendőrség honlapja. Az ütközés elkerülése érdekében a busz vezetője fékezett, amelynek során egy 67 éves női utas egyensúlyát vesztette és elesett. Az ismeretlen sofőr a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül távozott. A busz 67 éves utasa megsérült, őt a mentők kórházba vitték.  A közúti közlekedési balesetek körülményeit a Győri és a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

fotó: police.hu

A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a Sopronban történt közúti közlekedési balesetet látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni, jelentkezzenek a Soproni Rendőrkapitányságon (9400 Sopron, a Lackner Kristóf út 5.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Hirdetés: