Széchenyis fiatalok ajándéka a kórháznak

A Soproni Széchenyi István Gimnázium 10. D. osztálya saját ötlettől vezérelve néhány hónapja eldöntötte, hogy segíteni szeretne a Soproni Erzsébet Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályának dekorálásában.

Az osztály tagjai 14 vidám, mesefigurákkal illusztrált képet készítettek (különböző technikával), hogy a derűs képek látványával gyorsítsák meg a kis betegek gyógyulását valamint színes ceruzákat és csokoládét is ajándékoztak a kis betegeknek.
A képek ünnepélyes keretek közötti átadására ma került sor a Soproni Erzsébet Kórház gyermekosztályán, ahol örömmel fogadták őket és azonnal felhelyezésre is kerültek.

 

Simon  György osztályfőnök véleményét kérdeztük a fiatalok akciójával kapcsolatban:
Osztályom tanulóinak saját ötletét azért tartom pedagógusként és magánemberként is rendkívül tiszteletreméltónak, mert a 16-17 éves fiatalokat semmilyen más cél nem vezérelte ebben a dologban, mint a segíteni akarás vágya. A középiskolásoknak kötelező közösségi szolgálatot az osztály tagjai régen teljesítették (egyébként azt is külső ráhatás nélkül, örömmel végezték), így ez a mostani „akció” ettől is teljesen független. Osztályfőnökként büszke vagyok tanulóim teljesítményére, amit tettek úgy gondolom példaértékű.

 

 

leczovics