Swietelsky-Soproni VSE: Győzelem a szezonnyitó stadionavatón

A megújult Városi stadionban mutatkozott be idén először bajnoki mérkőzésen a Swietelsky-Soproni VSE labdarúgócsapata. A stadionavató mérkőzésnek is nevezhető összecsapáson a télen alaposan átalakult FC. Ajka volt az ellenfél, akiknek a játékstílusát ezáltal nehéz volt előzetesen feltérképezni, így kérdéses volt, hogy mi várhat Supka Attila legénységére.

A mérkőzés előtt Skála János a Soproni VSE elnöke köszöntötte a szurkolókat és ünnepélyesen átadta a megújult stadiont, majd Csiszár Ákossal, az SC. Sopron elnökével a utánpótlás labdarúgókat köszöntötték és közösen adták át a fiatal labdarúgóknak az érmeket.

A képre kattintva galéria nyílik!

A soproni csapat végig jó iramban és taktikusan játszott, uralta a mérkőzést, igazán nem lehetett panasz arra, hogy a soproni srácok nem teszik oda magukat. A fegyelmezett játéknak meg is lett a gyümölcse, hiszen a 42. percben megszületett a szezon első hazai gólja. Deme Imrétől indult a támadás, melynek végén Szabó László 16 méterről a jobb sarokba bombázott. (1-0).

A félidőt követően nem változott a mérkőzés képe, Supka Attila fiai továbbra is pörgősen és szépen játszottak, míg az ajkai csapat nem igazán találta a saját ritmusát, bár a szerkezeten láthatóan változtatott Székely Tibor vezetőedző. A következő gólra azonban így is a 73. percig kellett várni, ekkor Deme Imre, aki az első gólnál az előkészítésben jeleskedett, most saját maga vállalt el egy lövést 12 méterről, amit siker koronázott, hiszen újabb gólt szerzett csapatunk. (2-0).


A végjátékban nem változott a mérkőzés összképe, a vasút továbbra is fegyelmezetten játszott és így megérdemelt, magabiztos győzelmet aratott.
Ennek a sikernek köszönhetően csapatunk a tabella 7. helyén várhatja a következő fordulót, amikor is a Szigetszentmiklós lesz az ellenfél.

 

Swietelsky-Soproni VSE – FC. Ajka 2-0 (1-0)
Sopron Városi stadion
1200 néző
A mérkőzés játékvezetője Gyarmati II. Tibor, segítői Kulman Tamás és Máyer Gábor.

 

Swietelsky-Soproni VSE:
Heinrich – Fazakas, Sifter, Jancsó, Szabó L. – Holdampf, Deme (84. percben Kapacina), Rácz B. – Grabant B. (61. percben Batizi-Pócsi), Zamostny, Baracskai (82. percben Tóth M.)

Szakmai Igazgató:Supka Attila

FC Ajka:
Jánosa – Pákai, Fodor M., Zámbó, Csehi T. (Sóron, 68.) – Hajba, Horváth A., Lattestein (Sowunmi, 59.), Stieber A. – Kollega, Major N. (Czár, 30.)

Vezetőedző: Székely Tibor


MESTERMÉRLEG

Supka Attila: – Fontos mérkőzés volt a mai, mivel csak három pont volt a két csapat között a különbség. Az első félidőben jól futballoztunk, a másodikban az Ajka szerkezetet változtatott, nehezebben vettük fel a ritmust.

Székely Tibor: – Csalódott vagyok, nehezen találtuk a mérkőzés ritmusát, a második játékrészben voltak ugyan lehetőségeink, de kimaradtak. A Sopron jobb volt, az eredmény ránk nézve hízelgő.

 



 

cyberpress.hu