Sporttörténelmi – magyar és egyben soproni – siker a Flyball Európa Bajnokságon!

A soproni Gulyás László és kutyája Able sporttörtenelmi sikert értek el az idei Lengyelországban rendezett EFC 2018 – Flyball Európa bajnokságon. A győzelmet Európa és Magyarország legjobb csapatának,a Jaw Beast tagjaként érték el, amely ráadásul új magyar csúcsot is futott (15,58sec). Érdekesség, hogy magyar csapat még sosem versenyzett a legmagasabb, azaz az 1-es divízióban, ahol ráadásul most első helyezést értek el, amivel a sportág abszolút Európa bajnokai lettek!

Gulyás László és kutyája Able

Hogy mi is az a Flyball?

A flyball egy kutyás csapatsport. A versenyek során két csapat versenyez két egymással párhuzamos, 15-16 méter (51 láb) hosszú pályán, mindegyik csapat 4-4 kutyával dolgozik egy-egy futam során. Egymást váltva kell a kutyáknak egy 4 akadályból álló pályát teljesíteniük, illetve meg kell szerezniük a flyball gépből a labdát, amelyet vissza kell hozniuk a 4 akadályon át. A következő kutya abban a pillanatban léphet be a pályára, amint az előző átlépte a start-/célvonalat. A csapat 4 kutyájának hiba nélkül és a lehető legrövidebb idő alatt kell teljesítenie a feladatot. Ez a fantasztikus sport nem csak segít jobb összhangot kialakítani kutya és gazdája között, de növeli a kutyák egymás iránti toleranciáját, megtanulnak csapatban, egymás mellett dolgozni és közben levezethetik felesleges energiáikat is.

 

Aki ki szeretné próbálni ezt a sportot a kutyájával Sopron és környékén, annak erre van lehetősége. Gulya ugyanis a Tornadogs Flyball Team csapatvezetője is, akik szívesen látják az új, versenyezni akaró kutya-gazdi párosokat! A csapat Facebook oldalán illetve a 20/9528492 számon is be tud jelentkezni bárki a csapat edzéseire.