SPORTTÖRTÉNELEM! FINAL FOUR: DÖNTŐS A SOPRON BASKET!

A házigazda Sopron Basket izgalmas hajrában legyőzte a török Yakin Dogu Üniversitesit pénteken a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjének második elődöntőjében. A magyar bajnok ellenfele a vasárnapi fináléban a Jekatyerinburg lesz.

fotó: Leczovics Zsolt

A délutáni elődöntőben még bőven akadtak foghíjas lelátók a soproni csarnokban, de a magyar bajnok esti fellépésére már csaknem megtelt a Novomatic Aréna, csak a városban a döntőbe jutást ünneplő jekatyerinburgi tábor székei maradtak üresen.

A házigazdák második Final Fourjukra készülődtek, miután 2009-ben Salamancában két vereséggel a negyedik helyen végeztek. Abból az együttesből csak a szerb Jelena Milovanovic maradt hírmondónak, rajta kívül – még pécsi színekben – Fegyverneky Zsófia szerepelt már az Euroliga végjátékában.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Az újonc isztambuliaknál több ismerős arc is akadt: Courtney Vandersloot honosítottként pályára lépett a magyar válogatottban, Kayla McBride – az alapszakasz legjobb dobója – egy idényt Sopronban töltött, míg az amerikai-török Quanitra Hollingsworth bajnok lett a Győrrel 2012-ben. A Yakin Dogu többi sztárja közül a 37 éves belga Ann Wauters 12. (!) négyes döntőjére érkezett, a francia Sandrine Gruda pedig olimpiai ezüstérme mellett WNBA- és Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. A törökök formájáról sokat elárul, hogy megnyerték az utóbbi öt hazai és nemzetközi sorozatot, amelyben elindultak, tavaly többek között az Európa Kupát is.

Ami a soproni közelmúltat illeti, a szurkolók szívesen emlegetik, hogy míg két éve 1/13-as mérleggel sereghajtóként zárt a csapat az Euroligában, addig idén 10/4-gyel második lett a címvédő Kurszk mögött csoportjában, majd az esélyesebb Fenerbahcét is elbúcsúztatta a negyeddöntőben.

fotó: Leczovics Zsolt

A túloldalon a szélvészgyors Vandersloot kezdte meg a pontgyártást – akinek a 2015-ös Eb-ről is ismerős lehetett a csarnok -, majd a csapatkapitány Fegyverneky is feliratkozott a táblára. A magyarok 2-7-ről Milovanovic vezetésével 13-7-re fordítottak, majd Vandersloot kisujja ficamodott ki, de a csapatorvos helyre rántotta, és a légiós hamarosan ismét a pályán volt. Ekkorra már hat soproni is eredményes volt, míg a török pontokat csak négy ember szállította.

fotó: Leczovics Zsolt

A második negyedben maradt a hétpontos előny, de Tina Jovanovic három személyi hibával a kispadra ült. A mezőny legjobbjává előlépő Angela Salvadores 11. pontjával hamarosan 28-17-re megléptek a házigazdák, majd 14 pontra nőtt a különbség (33-19). A nagyszünetben Yvonne Turner dudaszós duplájával 40-30 volt az állás.

fotó: Leczovics Zsolt

Az első félidő statisztikájából kitűnt, hogy a Sopron sokkal jobban dobta a kétpontosokat (54, illetve 33 százalék), a palánk alól háromszor annyi pontot szerzett, mint ellenfele (30, illetve 10), cserejátékosai pedig 11 pontot hoztak össze a Yakin Dogu nullájával szemben. Roberto Iniguez együttese úgy vezetett magabiztosan, hogy mindössze egy büntetőt dobhatott 20 perc alatt, míg a vendégek 14-et.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Térfélcsere után három percig nem született kosár, majd Fegyverneky hármasát követően 48-32-nél a török edző időt kért. Ennek ellenére nemsokára 51-32 állt a nagyórán, azaz a rivális hat és fél perc alatt csupán két pontot szerzett. A soproni kispadnak kiosztott technikai hiba miatt a keményebben védekező Yakin Dogu három büntetőt dobhatott, aztán Vandersloot és Olcay Cakir Turgut triplája révén az utolsó játékrész 56-46-ról indult.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Az isztambuliak rövid időre tíz ponton belülre kerültek, ám a háromezres közönség átsegítette a hazaiakat a holtponton, Turner újabb hármasával 61-48-ra nőtt az előny. Ekkor váratlanul erőre kapott az ellenfél, és egy 14-0-s rohammal megfordította a meccset. A sokkoló soproni rövidzárlatnak Turner vetett véget, az utolsó perc 65-65-tel kezdődött. Milovanovic 1.2 másodperccel a vége előtt triplát dobott, amire a törökök már nem tudtak válaszolni.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Roberto Iniguez, a Sopron mestere elfogódottan nyilatkozott az MTI-nek annak ellenére, hogy már ötödik Euroliga-döntőjére készül.

“Ez a csapat mindennap úgy dolgozott, mint az állat, és amikor ma délelőtt edzettünk, azt mondtam a játékosaimnak, hogy benn leszünk a döntőben. Egyszerűen megérdemlik ezt” – mondta a spanyol tréner, hozzátéve, egy pillanatra sem bizonytalanodott el, amikor látta, hogy Milovanovicnak kell eldobnia a sorsdöntő kosarat. “Kézproblémákkal küszködött, kevesebbet vállalt ma a szokásosnál, de biztos voltam benne, hogy bedobja. Ő klasszis játékos, és ezt most is bizonyította.”

A nap hőse, Milovanivic dühös volt, amiért visszaengedték az ellenfelet a meccsbe.
“Ráadásul nekem sem ment annyira a játék. Nem szeretem, amikor rám jön ki egy utolsó másodperces dobás, de természetesen el kellett vállalnom. A válogatottal voltam Európa-bajnok, játszottam Euroliga-döntőt, de a mai életem legboldogabb napja” – közölte a szerb légiós.

A csapatkapitány Fegyverneky annyit mondott, hogy ez a Final Four más, mint amelyekben eddig szerepelt.

“Csodálatos érzés, minden más most, hiszen döntőben vagyunk!” – kiáltotta boldogan.

Magyar csapat még sosem vívott Euroliga-döntőt, a Sopron 2009-ben és a Pécs 2005-ben negyedik, továbbá a Pécs 2001-ben és 2004-ben harmadik lett a Final Fourban.

Eredmény, elődöntő:
Sopron Basket-Yakin Dogu Üniversitesi (török) 68-65 (19-12, 21-18, 16-16, 12-19)
——————————————————————-
pontszerzők: Turner 19, Salvadores 16, Fegyverneky 10, Crvendakic 10, Milovanovic 9, Jovanovic 2, Page 2, illetve Vandersloot 15, McBride 12, Hollingsworth 11, Lavender 10, Eldebrink 7, Turgut 4, Gruda 3, Caglar 3

 

Eredmény, elődöntő: 
Jekatyerinburg (orosz)-Dinamo Kurszk (orosz) 84-77 (23-21, 19-22, 27-16, 15-18)

A vasárnapi program:
——————–
bronzmérkőzés:
Dinamo Kurszk-Yakin Dogu Üniversitesi 17.00

döntő:
Sopron Basket-Jekatyerinburg 20.00

 

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

 

… és persze a szuper cheerleaders csapatok is az estéhez tartoztak :

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt