Sörbörzén toboroz munkaerőt Sopronban a Heineken

Újszerű módot választott a munkaerő toborzásra a Heineken Hungária Sopronban. Az érdeklődők 2018. december 7-én egy „Sörbörze” keretein belül ismerkedhetnek meg az ország legnépszerűbb sörét, a Sopronit gyártó sörgyárral és a cég által kínált nyitott pozíciókkal – tudható meg a vállalat sajtóközleményéből. 

fotó: Leczovics Zsolt

A Sörbörze célja, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a karrier- és előrelépési lehetőségekkel az ellátási lánc és a logisztika területén. A nap folyamán az álláskeresők bepillantást nyerhetnek a „kulisszák” mögé, megnézhetik a Soproni Sörgyárat és megismerkedhetnek a sörfőzés folyamatával is.

Pálfalvi Márta, a vállalat Emberi erőforrások és vállalati kapcsolatok igazgatója elmondta: „Nagyon fontos számunkra ez a kezdeményezés, hiszen szeretnénk, ha nem csak sörmárkaként, hanem egy stabil, innovatív munkáltatóként is gondolnának a Heineken-re. A Sörbörzén az érdeklődők közelebbről megismerhetik ezt az izgalmas iparágat és karrierlehetőségeit.”

Helyszín: 9400 Sopron, Vándor Sándor u. 1.
Időpont: December 7., péntek, 09:00