Sopront gyakorlatilag mára lenyelte Budapest!

Kemény hangvételű sajtótájékoztatót tartott pénteken  Németh Imre, az MSZP soproni szervezetének elnöke, akinek véleménye szerint a leghűségesebb várost – a Fideszes városvezetésnek köszönhetően – mára Budapestről irányítják, a jelenlegi polgármester Dr. Fodor Tamás pedig mindeközben kegyvesztett lett, akit  Dr. Farkas Cipriánra cserélne a város élén a kormánypárti háttérhatalom.   

Sopront gyakorlatilag mára lenyelte Budapest! – mondta Németh Imre, az MSZP soproni szervezetének elnöke.

A politikus kiemelte, hogy meglátása szerint hiába tagadja a fideszes helyi vezetés, már évek óta a budapesti Fidesz-központ mondja meg, milyen fejlesztések kellenek Sopronban, melyik NER-lovagnak kell gigaberuházásokat megvalósítania, mi az ami elkészülhet, és mi az, ami éveket csúszik. Mindezek mellett gyakorlatilag egy országos (sajtó)lejáratókampány is indult a soproni ellenzékkel szemben, amely azt is mutatja, hogy valójában rájöttek a “központjukban” arra, hogy milyen problémákkal jár mára az, hogy elvették a helyiektől az irányítást és így igyekeznek kompenzálni a problémákat.  Sopront gyakorlatilag mára lenyelte Budapest! – mondta Németh Imre.

Az MSZP helyi szervezetének elnöke azt is tudni véli, hogy az őszi önkormányzati választásokon a polgármesteri címért már nem Dr. Fodor Tamást indítja a helyi FIDESZ-KDNP-s pártszövetség,  hanem Dr. Farkas Cipriánt, aki véleménye szerint hűséget fogadott azoknak, akik a háttérben irányítják a várost.

A politikus kiemelte továbbá, hogy a támadások csak erősíthetik a helyi ellenzéket, hiszen közös indulás esetén van esély a változásra, amelyben az MSZP nyitott az együttműködésre.

Sopront együtt kell újra élhető várossá tenni, Sopront együtt kell visszaadni a SOPRONIAKNAK! – zárta sajtótájékoztatóját Németh Imre.

 

MSZP Sopron – Budapestről irányítják Sopront, Fodor Tamás…

Budapestről irányítják Sopront, Fodor Tamás pedig megbukott.