Soproni Petőfi Színház: Köszöntötték a tízezredik bérletest

A sopronhorpácsi Napközi Otthonos Óvoda nagycsoportja a tízezredik bérletese a Soproni Petőfi Színháznak. Pataki András, a teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tortával köszöntötte a gyerekeket. A remény évadára november 9-ig lehet bérletet váltani a leghűségesebb városban.

forrás: soproniszinhaz.hu

Burus Károlyné intézményvezető vette át az ajándékot. Elmondta, idén váltottak először tíz bérletet az öt és hat év közötti gyerekeknek. A szomszéd település, Zsira óvónőivel beszélgettek tavasszal, s mivel nekik nagyon jók a tapasztalataik a színház kicsiknek szóló előadásairól, ezért úgy döntöttek, hogy mostantól ők is elhozzák a gyerekeket a soproni teátrumba.

Novemberben már megtekinthetik a  Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című zenés mesejátékot a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukciójában. A tervek szerint a falubusszal vagy a helyközi járattal jutnak majd el az előadásokra.

Az új bérleteseket, az intézményvezetőt, Sobor Andrásné és Csomós Istvánné csoportvezető óvónőket  Horváth Viktor, a Pro Kultúra értékesítési vezetője és Izsó Katalin, a Fertőrákosi Kőfejető és Barlangszínház projektmenedzsere is köszöntötte.

Pataki András kifejezetten örült annak, a tízezredik bérletesek a jövő nézőközönségét képviselik. Mindig fontosnak tartotta, hogy minden korosztály számára kínáljanak előadásokat, s a legkisebbek a lehető legkorábban találkozzanak színházi élményekkel. Mindemellett jó visszajelzésnek tartja, egyre több cég, intézmény, hivatal dönt úgy, a dolgozóik, munkatársaik számára színházbérletet váltanak.