Sopron es ami mögötte van...

Soproni bravúr a negyeddöntőben, a harmadik meccs dönt a továbbjutásról!

Múlt heti hazai veresége után a Sopron Basket idegenben 78-72-re legyőzte a török Fenerbahcét szerdán a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, így egyenlített a párharcban.

Sopron, 2018. február 28. / Aerial Powers (k), a török Fenerbahce játékosa, mellette a soproni Aleksandra Cvendakic, balról Ángela Salvadores a nõi kosárlabda Euroliga negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén, a Sopron Basket – Fenerbahce mérkõzésen a soproni Novomatic Arénában 2018. február 28-án. A magyar csapat 60-55-re kikapott. / MTI Fotó: Krizsán Csaba

 

A Sopron egy hete 60-55-re kikapott a Fenerbahcától a Novomatic Arénában, így az isztambuliak 12/3-ra javították euroligás mérlegüket a magyar csapat ellen. A szépítésre, illetve a párharc soproni befejezésére nem sok esély maradt az egyik fél második sikeréig tartó csatában, ezt vetítette előre az is, hogy a Fener 19-5-tel kezdte a meccset.

Roberto Iniguez vezetőedző együttese azonban nem adta fel, és a második negyed derekára – főként a szerb Jelena Milovanovicnak köszönhetően – utolérte riválisát (27-27). A játékrész hajrájában vezettek is a magyarok (34-36), a nagyszünetben pedig 36-36 volt az állás.

A térfélcsere után percekig vezetett a kiválóan védekező Sopron, Milovanovic 18, az amerikai Yvonne Turner 13 pontnál járt, a Fener pedig jó ideig hasztalanul küzdött az egyenlítésért. Az 58-60-ról induló zárószakaszban a túloldalon az Euroliga-bajnok amerikai-cseh Kia Vaughn és a fehéroroszokkal Eb-bronzérmes Anasztaszja Veramejenka is rákapcsolt, de másfél perccel a vége előtt 72-72 állt az eredményjelzőn.
Turner, majd a szerb Aleksandra Crvendakic dobott duplát, Turner két büntetővel pedig megadta a “kegyelemdöfést” a házigazdáknak. A magyar bajnok ezzel egyenlített az egyik fél második sikeréig tartó párharcban, amely jövő szerdán Sopronban fejeződik majd be.

A Sopron idén 11. alkalommal került be a rájátszásba, de eddig csak egyszer, 2009-ben jutott tovább a négyes döntőbe, ahol negyedik lett Salamancában.

 

Eredmény:
negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Fenerbahce (török)-Sopron Basket 72-78 (21-16, 15-20, 22-24, 14-18)

A magyar csapat legjobb dobói: Milovanovic 18, Turner 17, Coates 13, Crvendakic 10, Salvadores 10
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

 

Hirdetés: