Sopron város független médiaportálja

SOPRONDRUM / ÜTŐS ESTEK – DZSESZZVILÁGSZTÁROK ÉRKEZNEK FERTŐRÁKOSRA

Az idei évben Sopron egy olyan nemzetközi ütősfesztiválnak ad otthont, amelyben a műfaj világsztárjai varázsolják majd el az érdeklődőket a SopronDrumnak keretében, amely idén június 11. és 17. között kerül megrendezésre. Igazi Jazzcsillagok koncerteznek majd a Fertőrákosi Barlangszínházban a csillagos ég alatt, de érkezik a rajongók által “afrikai Sting”-nek hívott Richard Bona is.

Richard Bona és Mandecan Cubano együttesShe-e Wu marimba művész, Christopher Deviney és Rolando Morales-Matos ütőhangszeres csillagok, a legendás amerikai zenész, dobos, zeneszerző Billy Cobham, a Thunder Duo, azaz Dörnyei Gábor és Horváth Kornél, valamint a Sopron Balett egyedülálló produkciókra készül a megújuló a 61. Soproni Ünnepi Hetekre (SÜH), amely idén először tematikus hetekkel várja a közönséget.

Az öthetes SÜH elsőként a jövő generációját, valamint a családokat szólítja meg. A már hagyománnyá vált „Sopron zenél” program évente visszatérő lehetőség a fiatal zenésznemzedék számára a bemutatkozásra és a nemes versengésre, mivel a győztes jogot nyer a VOLT Fesztiválon való fellépésre is.

Idén 11. alkalommal rendezik meg a Tündérfesztivált, amikor tündérek és manók töltik meg a város tereit és intézményeit, a rendezvény pedig rengeteg zenei, színházi programmal várja a gyerekeket, akiket a fesztiválnapok zárásaként este a Barlangszínházban az ExperiDance táncegyüttes mesemusicalje, a Cinderella varázsol majd el.

A SÜH nagy vállalkozása a június 11-től június 17-ig tartó SopronDrum fesztivál, amelynek művészeti vezetője Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész, aki kiemelte, hogy a meghívott világsztárok nemcsak muzsikálnak majd, hanem kurzusokat is tartanak az ideérkező magyar és külföldi középiskolás, valamint egyetemista művészeti hallgatóknak. Mesterkurzust vezet majd Dörnyei Gábor, Billy Cobham, She-e Wu, Rolando Morales-Matos és Aaron Spears is, aki olyan R&B szupersztárokkal zenél együtt, mint Ariana Grande és Usher.

Ilyen jellegű, kimondottan ütősöknek szervezett fesztivál még nem volt az országban, sőt Európában sem. Ez kivételes alkalmat kínál mindazoknak, akik az ütős hangszerek iránt érdeklődnek, hogy a műfaj legnagyobbjaival találkozhassanak, és tanulhassanak is tőlük. A közönség számára pedig különleges élményt tartogat, amikor a ritmus varázsa járja át a települést.

A SÜH keretében rendezik meg a HétTánc Festet. Ennek hetében a Barlangszínházban az ExperiDance táncegyüttes Nagyidai cigányok című, Arany művét táncszínpadra álmodó előadása szerepel majd, míg a néptánc szerelmesei a már hagyományosnak mondható FolkFesztiválon tekinthetik meg a magyar folklór kincseit. Ez a hét a tánc sokféle műfajának találkozása lesz: tartalmaz majd műhelymunkát, és a tervek szerint az esemény záró mozzanataként a résztvevő táncosok egy össznépi ünnep keretében körbetáncolják a város központját. A Barlangszínházban pedig június 24-én Nyári tánc virágporban címmel az autentikus néptánckincs remekeiből és színpadi feldolgozásokból láthatnak válogatást a nézők. A hét díszvendége az Erdélyből érkező Maros Művészegyüttes lesz. Ennek a hétnek a művészeti vezetője Sipos Ferenc, a művészeti nevelés, a néptáncoktatás és a magyar hagyományápolás elkötelezettje.

A Sopron Classic két hetében a klasszikus zene kap főszerepet az egész városban. Horgas Eszter fuvolaművész fellépése, valamint magyar és olasz nyelvű operaelőadások várják a közönséget. A barlangszínházban Rossini Sevillai borbélyát a győri és a szegedi színház összefogásában láthatják a nézők, míg Verdi Falstaffját a Kassai Állami Opera mutatja be Jiří Menzel rendezésében. Ebben az időszakban a város centrumának színpadain a klasszikus műfaj képviselői muzsikálnak majd a közönségnek.

Az  egész nyári szezon alatt népszerű hazai énekesek, színházi előadások, német nyelvű operettek és olaszul énekelt opera is szerepel a Fertőrákosi Barlangszínház 2018-as szezonjában, ahol 42 alkalommal 18 féle produkciót láthatnak a nézők.

A SopronDrum programja a Fertőrákosi Barlangszínházban:

Richard Bona & Mandekan Cubano Group – 2018. június 15., péntek 20:00
The Magic of Rhythm – She-e Wu / Chris Deviney / Rolando-Morales Matos / tHUNder Duo / és a Sopron Balett – 2018. június 16., szombat 20:00
Billy Cobham Band – 2018. június 17., vasárnap 20:00

Hirdetés: