Sopronból is részt vesznek a kalandos afrikai túrán, élőben lesz látható az indulás

Az amatőr autóversenyzők és profi kalandorok 2020 januárjában ismét nekivágnak a föld második legnagyobb kontinensének. Az autósport kedvelők fiatalkorát meghatározó Dakar Rally szellemi örökségét tovább vivő sorozat minden eddiginél messzebb viszi a futam résztvevőit, Sierra Leone-ba tart a menet. A hivatalos rajt január 31-én lesz Budapesten, majd egy 17 napot és 8235 kilométert követően érkeznek célba a versenyzők. Már aki versenyzik, hiszen a túra és 4×4 kaland kategóriában nincs verseny. A rendezvény minden esetben karitatív jelleggel kerül megrendezésre, hiszen a csapatok ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkeznek a világ legszegényebb országaiba.

Budapest -Bamako Soproni indulással a Solo Restaurant teraszáról

Sports event in Sopron, Hungary by Solo Restaurant on Thursday, January 30 2020

A futamnak soproni vonatkozása is lesz az idei évben, hiszen január 30-án délután 17:00-kor a Solo étterem teraszáról hivatalos támogatással indul útjára egy Budapest – Bamako autó soproni versenyzőkkel. Hegyi András és Nándorhegyi Szabolcs versenyzőknek szurkolhatunk majd a hosszú úton,  de most lehetőség lesz így előtte  egy kis  betekintést is nyerni abba, hogy mennyire felkészült a csapat és  hogy milyen felszerelés is kell a túrához, valamint azt is megcsodálhatjuk, hogy milyen autóval vágnak neki a napi átlag 514 kilométeres megmérettetésnek a srácok.

Nyitókép: budapestbamako.org