Sopronbánfalván tartott sajtótájékoztatót az MSZP

Sajtótájékoztatót tartott az MSZP Sopronbánfalván, nem messze attól a Karmelita kolostortól, ahol a kétnapos kihelyezett kormányülés tart. 

A háttérben a kolostor, ahol tart a kihelyezett kormányülés / fotó: Leczovics Zsolt
Lukács Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője kezdte a sajtótájékoztatót / fotó: Leczovics Zsolt

Lukács Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője a helyszínen bírálta azt a döntést, hogy a nyugdíjakat 3,2 százalék helyett csak 1,6 százalékkal emelik a következő esztendőben. Átgondolatlannak ítélte azt egyszeri tízezer forintos Erzsébet-utalvány ügyet, amit idén a kormány a nyugdíjasoknak küld, ami elmondása szerint az áfa miatt egyébként is valójában csak 7300 forint, ráadásul a nyugdíjasoknak erről majd ( véleménye szerint )  adóbevallást kell készíteniük a következő évben.  Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány ezt a juttatást építse bele a nyugdíjba, és azt emelje meg minimum 3,2 százalékkal.
    

Átgondolatlannak ítélte azt egyszeri tízezer forintos Erzsébet-utalvány ügyet … / fotó: Leczovics Zsolt

Lukács Zoltán bírálta Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, akit véleménye szerint azonnali hatállyal meneszteni kellene, mert minden olyan terület, amit ő felügyel, a “katasztrófa felé sodoródik”. Itt kitért a szociális ágazatra, az egészségügyere és az oktatásra is, melyből a legutóbbi egy nemzetközi felmérésre hivatkozva, már súlyosan érinti a gyerekek, a jövő generációjának a tudását is.  

A képviselő szerint a  kormány nyíltan felvállalta, hogy a korrupció oldalára állt, azzal, hogy kilépett a hetven országot magába tömörítő korrupcióellenes együttműködésből a napokban. 

Lukács Zoltán a jövőt illetően úgy fogalmazott, hogy aki 2018-ban a kormányra szavaz, az megbecsülést, normális oktatást és egészségügyet nem várhat, csak a korrupció virágzását.
 

Volt egy ilyen “mobilplakát” is a helyszínen / fotó: Leczovics Zsolt
Széplaki Tamás, az MSZP Soproni elnöke szerint nem lesz kész az ígért dátumra az M85-ös gyorsforgalmi / fotó: Leczovics Zsolt

Széplaki Tamás, az MSZP Soproni elnöke azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a kormány a gyűlöletre és a félelemre alapozza a politikáját, de az emberek érzik ennek a rendszernek a hazug álságosságát, mert a mindennapokban tapasztalják a szomorú valóságot.
A helyi problémákra kitérve elmondta, hogy a Soproni Gyógyközpontnak az adósságkonszolidáció után jelenleg 370 millió forint lejárt tartozása van valamint orvos és nővérhiánnyal is küzdenek, a betegek több hónapos illetve éves várólistákon vannak.  

A párt helyi elnöke hozzátette azt is, hogy nem lehet felelőtlenül hazudni és ígérgetni Sopronban sem,  aki szerint a 2018-ra ígért M85-ös gyorsforgalmi út sem fog megvalósulni Sopron és Csorna között az ígért dátumra. 

Két oldalas volt a “plakátjármű” … / fotó: Leczovics Zsolt

 

cyberpress.hu