Sopronban sem állt meg az ingatlanárak növekedése

Sopron - Aranyhegy panoráma drónfelvételen / cyberpress.hu archívum

Az elmúlt években folyamatosan az ingatlanpiac fellendüléséről hallhattunk. Emellett egy fontos problémára is felhívták a figyelmünket a szakértők, mégpedig arra, hogy a kisebb települések egyszerűen elnéptelenednek, mert a fiatalok, kisgyermekes családok inkább a nagyobb városokba költöznek. A CSOK és a kedvezményes áfakulcs még inkább kiélezte ezt a helyzetet, hiszen így olyan családok is a költözés mellett dönthettek, akik eddig nem is gondolkoztak rajta.

Ezek az intézkedések még egy ideig biztosan lendületben tartják az ingatlanpiacot, de hogy 2019 után – amikor a jelenlegi szabályozás szerint már nem lesz érvényben a kedvezményes áfakulcs – mi fog következni mindenki csak találgatni tud.

Győr-Moson-Sopron megyében is jelentős a befektetések száma

Győr-Moson-Sopron megye kiemelt jelentőségű terület a nyugati határ közelsége miatt. Az itt élő emberek sokszor a határon túlra járnak át dolgozni, viszont a kedvezőbb ingatlanárak miatt a magyarországi területen laknak. Sopronban és Győrben is a vidéki egyetemi nagyvárosokhoz hasonlóan sok a befektetői célú lakásvásárlás. A megye három nagy városát vizsgálva elmondhatjuk, hogy Mosonmagyaróváron és Győrben nagyjából megegyező átlagos négyzetméterárakkal találkozhatunk, míg Sopronban ennél mintegy 20%-kal magasabb árakra kell számítani. Itt is a téglalakásokért kérik átlagosan a legmagasabb árat, viszont a panellakások is egyre felkapottabbak.

Mégsem lassul az ingatlanárak növekedése Sopronban

A budapesti lakóingatlanok átlagos négyzetméterárai lassan elérik a 600.000 Ft/m2-es határt, míg a panellakások árai idén átlépték a 400.000 Ft/m2-t is. Sopronban ehhez képest jóval kedvezőbb árakkal találkozhatunk. Itt a tavalyi évben úgy látszott lassul az árak növekedése, de ez a tendencia a tavalyi év utolsó negyedévében megváltozott, és újra növekedésnek indultak az ingatlanárak.

 

Több mint negyedével kerülnek többe a családi házak Győrben, mint az országos átlag

A Győrben meghirdetett lakások mintegy 5 – 15 %-kal a lettek drágábbak februárban egy év alatt, ami nagyjából megegyezik a megye átlagos árváltozásával, azzal a különbséggel, hogy a panellakások valamivel kisebb árnövekedést mutattak. A vidéki városokhoz hasonlóan itt is népszerűek a családi házak, melyeknek árnövekedésére mérsékeltebben hatottak az ingatlanpiaci változások. Az országos átlagos családi házakhoz képest a Győrben meghirdetett magánházak 31%-kal kerültek többe februárban. Ez az eltérés nagynak tűnik, de jellemző a nagyvárosok esetén az ekkora – sőt a magasabb – mértékű eltérés is.

 

Forrás: Ingatlannet.hu