Sopronban járt a hulladékszállítás ügyében Szombathely polgármestere

Illusztráció / cyberpress.hu archívum

Közös hulladékszállítási javaslatot dolgoz ki Szombathely és Sopron önkormányzata – számol be a nyugat.hu, hivatkozva Dr. Nemény Andrásra  Szombathely baloldali polgármesterére, aki erről tájékoztatta a portált. A vasi megyeszékhely polgármestere többek közt ezért is járt csütörtökön Sopronban, ahol Dr. Farkas Cipriánnal, Sopron Fideszes polgármesterével egyeztetett a témában.

illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum 

A nyugat.hu emlékeztet arra, hogy 2017 előtt a szombathelyi SZOVA szállította el a hulladékot több mint 50 Vas megyei településről, ahol ehhez a munkához volt méretezve a géppark és a létszám is. Ezt a jogosultságot napok alatt veszítette el a szombathelyi cég, miután a kormány újraosztotta a hulladékkezelést az önkormányzati cégek között. Kitalálták a közszolgáltatói jogosultságot, és ennek nem minden cég felelt meg. 2017. január elején döbbentek meg a lakók sok Vas megyei településen, hogy más színű kukásautók járnak, mindenféle bejelentés nélkül. Az akkori döntés értelmében Vas megyét gyakorlatilag kétfelé osztották.  Az északi részt a soproni önkormányzat tulajdonában lévő STKH Kft. a déli részt a zalaegerszegi önkormányzat cége, a Müllex Kft. nyerte el.

A nyugat.hu még január közepén írta , hogy az üggyel kapcsolatban Szombathely polgármestere egyeztetést kezdeményezett Sopron városvezetésével, amely úgy tűnik most élesedett be, hiszen  ennek az első fordulója volt ma Sopronban. Dr.  Nemény András a portálnak  azt mondta, a hulladékkezelés ügye rendkívül képlékeny, átalakítás előtt áll, aminek részletei jelenleg nem ismertek.

Az is kérdés, hogy marad vagy megszűnik a sok vitát kiváltó állami kukaholding, az NHKV Zrt. , és az is lehet, hogy regionális szinten szervezik újra a hulladékszállítást. Utóbbi esetben azt sem tudni, hogy milyen régiókat alakítanak ki.

Dr. Nemény András szerint így csak abban egyezhettek meg, hogy racionalizálják a hulladékszállítást, és ennek érdekében közös javaslatot dolgoznak ki, amit továbbítanak majd a kormánynak. A polgármester azért megjegyezte, az nem racionális, ha Szombathelytől tíz kilométerre lévő településről nem a SZOVA szállítja el a hulladékot.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy az is érdekes, hogy az egyébként közösségi és online média ügyben jól eleresztett soproni önkormányzat felületein nem találtunk erről a találkozóról se egy fotót, se egy rövid beszámolót. Arra gondolni se merünk, hogy esetleg azért nem mert a szomszéd vár polgármestere más színt visel a politikai hadszíntéren, arra inkább igen, hogy ezt a témát nem tartják hírértékűnek.