Sopronban is: ÚJ KEZDET – A JÓZAN ÉSZ FORRADALMA!

Ha valaki figyelemmel kíséri az országos politikát, akkor bizonyára már hallott arról, hogy ÚJ KEZDET néven alapítottak egy új pártot, melynek Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere az elnöke, akik a Józan Ész Forradalmát is meghirdették tizenkét pontba foglalva a nemzeti minimum programjukat. Ez eddig rendben is van mondhatnánk, de hogy kapcsolódik ez a történet a mi városunkhoz Sopronhoz. Utánajártunk a dolognak és bizony ha úgy tetszik bizony szorosan, hiszen városunkban is csatlakoztak már az új politikai szervezethez. Vörös Viktor önkormányzati képviselővel beszélgettünk.

v1 (Medium)
Fotó: cyberpress.hu ©

cyberpress.hu: – Képviselő úr! Első kérdésként engedje meg, hogy visszakanyarodjunk egy kicsit a történésekre. A közelmúltban a soproni közgyűlés végén hangzott el, illetve volt rá utalás, hogy kilépett abból a pártból amelynek eddig tagja volt. Ennek a politikai álláspontok, nézetek megváltozása vagy esetleg más okai voltak?

Vörös Viktor: – Az én politikai álláspontom nem változott. A kilépésem oka inkább a türelmetlenség. Úgy éreztem a demokratikus ellenzék hajója zátonyra futott. A Párbeszéd stratégiája az volt, hogy előválasztáson mérettetik meg magukat a pártok, így döntve el, melyik körzetben kinek a jelöltjét érdemes indítani. Ez egy olyan naiv elképzelés volt, amiről már előre borítékolni lehetett a kudarcát is. Nem kellett a magukat nagyobbnak gondoló pártoknak, így egy jó ideig hitegették a kicsiket, majd lassan kitáncoltak belőle. Erre ma nincs idő! Aki kormányváltást szeretne, annak meg kell értenie, hogy nem minden ellenzéki párt érdekelt a változásban.

cyberpress.hu: – Ha jól értem, akkor ön szerint a helyi demokratikus ellenzéknek, mint összevont, több pártból álló erőnek az említett okok miatt nincs értelme ebben a formában …

Vörös Viktor: – Én most az országos helyzetről beszéltem, de Sopron kimondottan jó példa arra, amit megfogalmaztam. A soproni MSZP új vezetése nem gondolkodik közös indulásban és ezt ugye erőltetni nem is lenne érdemes.

v2 (Medium)
Vörös Viktor önkormányzati képviselő / Fotó: cyberpress.hu ©

cyberpress.hu: –  Ezek tükrében tekintsünk egy kicsit előre. Hogyan tovább? Magányos, pártoktól független politikusként vagy esetleg valami más platformban gondolja a jövőt?

Vörös Viktor: – Nem adtam még fel. Továbbra is azt gondolom, hogy Sopron és az ország többet érdemel. Nem csak itt a városban, de a környező településeken is igyekszem megkeresni azokat, akik éreznek még erőt egy újrakezdéshez. Ez lehet a jövő, ami pár napja testet is öltött egy olyan országos pártban, amely végre a vidéken lakók érdekeit is figyelembe veszi. Az – Új Kezdet – szakít a jobb és baloldali retorikával és a valódi értékekre koncentrál. Tisztesség, becsület, hitelesség, teljesítmény, munka. A legtöbb ember ezeket tartja igazi értéknek. Ha sokan leszünk, akkor minden megtörténhet.

cyberpress.hu: – Ezek szerint ennek a pártnak a zászlóját tűzte a képzeletbeli politikai hajójának árbocára, ha kapcsolhatom az előző vitorlás hasonlatához ezt a kijelentést. Mit érdemes tudni az ÚJ KEZDET nevű pártról, kik alkotják az országos vezetést? Mellyek a konkrét a célok?

Vörös Viktor: – Igen, beléptem közéjük és a választmány tagjaként a soproni választókerületben igyekszem tenni a dolgomat. Dr. Gémesi Györgyöt, az Új Kezdet elnökét, Gödöllő polgármesterét szinte mindenki ismeri, de a megalakult párt erejét nem a vezetés országos ismertsége adja, hanem a helyi eredmények. Többnyire független polgármesterek hívták életre az Új Kezdetet, így az öt fős elnökség, valamint a választmány nagy része is belőlük áll. Ők nem politikai celebek, de környezetük jól ismeri és elismeri őket. Közel vannak a választóikhoz, így látják a mindennapok problémáit is. A legfontosabb célokat 12 pontban gyűjtöttük össze és a párt hitvallásával együtt adtuk közre. A fő cél természetesen a kormányváltás elősegítése, de nem pusztán a jelenlegi hatalom kritizálásával, hanem új alternatívát mutatva a választók meggyőzése, felébresztése.

cyberpress.hu: – Képviselő úr, engedje meg hogy patriótaként kicsit Sopronhoz kapcsolódjak. Helyi szinten mi az, amiben önök újat és jobb perspektívát tudnak kínálni a leghűségesebb város lakóinak. Mi az, ami az önök vonzereje lehet?

Vörös Viktor: – Ez a város valóban nagyrészt lokálpatriótákból áll, akik számára elsődleges szempont az, ami a városért és a benne lakókért történik. A soproni közgyűlés tagjaként hónapról-hónapra szembesülök azzal, hogy a városvezetés sokkal fontosabbnak tartja a saját pártjának, mint a város lakóinak az érdekeit. Egyetlen szavuk sincs, amikor az Ausztriában dolgozók érdekei csorbulnak, nem emelnek szót a sörgyár védelmében, valamint önként és dalolva adták át az államnak a soproni kórházat, illetve az iskolákat is. Milliárdokat költünk nagyberuházásokba, miközben bizonyos városrészek már-már élhetetleneké vállnak. Az Új Kezdet alulról építkezik és kimondottan az önkormányzás szemszögéből ítél meg mindent. Nem jó az a döntés, ami nem jó az itt lakóknak. Elege van a városnak a katedráról való kioktatásból, mi soproniak jól tudjuk, hogy mit akarunk. Ha sokan állnak mellénk, akkor nem az lesz a fontos kérdés, hogy hol, kinek az étterménél ágazik le a várost elkerülő út, hanem az, hogy mikor?!

v4 (Medium)
Vörös Viktor önkormányzati képviselő / Fotó: cyberpress.hu ©

cyberpress.hu: – Ha jól értelmezem akkor az is elképzelhető, hogy az országgyűlési választásokon is indítanak Sopron és környékéről képviselőt?

Vörös Viktor: – A választásokon való részvétel olyan egy pártnak, mint a profi sportolóknak a verseny. Természetesen indulunk és ehhez már ma elkezdjük a felkészülést. A választókerület 32 településének mindegyikébe elmegyünk és összeállítjuk azt a programot, amit az emberek elé tárhatunk, kérve a támogatásukat.

cyberpress.hu: – Ezek után adja is magát a kérdés, ugyan az még még kicsit távolabbi, de a helyi önkormányzati választásokra is összeáll majd az ÚJ KEZDET soproni jelöltcsapata?

Vörös Viktor: – Igen, az első megnyert választást követi majd a többi természetesen! De komolyra fordítva a szót, ez a párt hosszú távra tervez. A távlati terv, egy széles bázis kiépítése, amely ha megvalósul, akkor mind a 12 körzetben lesz jelöltünk 2019 őszére.

cyberpress.hu: – Aki esetleg bővebben szeretne tájékozódni a programjaikról vagy esetleg a helyi gondjait, problémáit szeretné önökkel megosztani kihez fordulhat, hol jelentkezhet?

Vörös Viktor: – Az Új Kezdetnek már működik a honlapja (ujkezdet.hu), illetve elindult a soproni csoport Facebook oldala is. (www.facebook.com/ujkezdet.sopron.hu) Akik a személyes beszélgetést még ezeknél is hasznosabbnak vélik – ezzel magam is így vagyok – azoknak állok a rendelkezésükre. Minden véleményt, tanácsot, illetve segítséget szívesen veszünk. Mi soproniak képesek vagyunk újrakezdeni. Itt az ideje, hogy az “ébredő jövő” ne csak a város himnuszában lelkesítsen minket, hanem a valóságban is.

cyberpress.hu: – Képviselő úr, köszönjük szépen, hogy a cyberpress.hu rendelkezésére állt, kívánunk önnek, önöknek a politikai pályán a továbbiakban is sok sikert!

 

Sopron, 2017.03.21.

cyberpress.hu