Sopronba ért „A játék összeköt!” program / Befogadó játszóteret avattak az Erzsébet-kertben

Újabb befogadó játszótér került átadásra a Szerencsejáték Zrt. játszótér-építési programjának köszönhetően, amelyet ép és fogyatékossággal élő gyermekek közösen használhatnak. A játék összeköt! program legújabb játszóterét Knapp István, a Szerencsejáték Zrt. észak-dunántúli régióvezetője, valamint Dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere adta át az Erzsébet-kertben. 2019-ben a Szerencsejáték Zrt. kibővített társadalmi felelősségvállalási kezdeményezésének köszönhetően immáron az ötödik inkluzív létesítmény nyílt meg.

Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

 A nemzeti lottótársaság felelős vállalati tevékenységének középpontjában a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügye áll, ezen belül kiemelt hangsúlyt helyez a gyermekek segítésére. Az Európai Lottószövetség által indított kezdeményezés élére állva, a cég a közép-kelet európai régióban elsőként vállalta, hogy minden évben a Nagykarácsony sorsjegy bevételének egy részét közösségi célra fordítja, és országszerte befogadó játszótereket épít. A társaság idén jelentősen kibővítette a kezdeményezést, és az elmúlt évben átadott két játszótér mellett idén immár három vidéki és három budapesti helyszínt nyit, illetve nyitott meg a helyi közösségeknek, több ezer gyermek és szülő számára.”A játék összeköt!” program keretében immáron az ötödik inkluzív játszóterét adta át Magyarországon, amelyek kiemelten segítik a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos szemléletformálást.

A vállalat már a program folytatását tervezi, így egyre több fogyatékossággal élő és ép gyermek számára válik természetessé a közös játék. A játszóterek különlegességét az adja, hogy az egyetemes tervezés során minden felmerülő speciális igényt figyelembe vettek, így valamennyi fogyatékossággal élő gyermek megtalálhatja azt a játékot, amellyel közösen játszhat ép társaival. A játék összeköt! program második szakaszában a Szerencsejáték Zrt. számos újdonságot is bevezetett, így például a korábbiaknál is több játékot helyezett el az esztétikusan kialakított közösségi tereken.

Knapp István, a Szerencsejáték Zrt. észak-dunántúli régióvezetője / Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

„Hűen ígéretéhez, a régióban elsőként, a Szerencsejáték Zrt. a játékosok hozzájárulásának köszönhetően elindította “A játék összeköt!” programot, amelyet idén még magasabb szinten, az eddigieknél több játékot beépítve, a korábbiaknál is esztétikusabb tereket kialakítva visz tovább. A soproniak számára kiemelt jelentősséggel bír a játszótér átadása, hiszen gyermekeink így a mindannyiunk által kedvelt Erzsébet kertben, tulipánfák, szelíd gesztenyék és platánok árnyékában játszhatnak a patakpart mellett” – fogalmazott Knapp István, a Szerencsejáték Zrt. észak-dunántúli régióvezetője.

Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere / Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

„Sopron egyik legkedveltebb közösségi tere az Erzsébet-kert, ahol minden generáció megtalálhatja a számára kedves időtöltést. Külön öröm számunkra, hogy rengeteg család tölti itt szabadidejét. A most átadott játszótér egybevág önkormányzatunk azon törekvésével, hogy minél több gyermeket csábítsunk ki a szabadba, a gyönyörű természeti környezetbe, hiszen itt biztonságos körülmények között tudnak mozogni, sportolni. Köszönjük a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy „A játék összeköt!” program elindításával tevőlegesen is hozzájárul a fogyatékossággal élő- és az egészséges gyermekek közös játékához. Azt kívánom, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel és látogassanak el az Erzsébet-kertbe” – emelte ki Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere.

Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
Befogadó játszótér átadás Sopronban / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu