Sopronba érkezik a kerékpáros nagykövet

A világ egyetlen kerékpáros békenagykövete, Zelei József június 7-én érkezik Sopronba, ahol megemlékeznek az első világháború lezárásának centenáriumáról és biciklis baleset-megelőzési programot is tartanak.

kép forrása: forrasradio.hu

A kerékpáros békenagykövet idén az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából indult béketúrára. Zelei József az elmúlt négy évben mintegy 12 ezer kilométert tett meg Európa-szerte, első világháborús csatamezőket, hadisírokat és emlékműveket látogatva, s mindemellett hogy felhívja a figyelmet a béke fontosságára, a természet védelmére, az egészséges életmód és a sport szükségességére. Idén május 22-én indult el a fővárosból, hogy 18 magyarországi megyeszékhelyet érintve csaknem egy hónapnyi kerékpározás után – június 13-án – befejezze békemisszióját.

Zelei József 15 éve biciklizik a békéért, ez idő alatt már az Egyenlítőnél is hosszabb távot, közel 80 ezer kilométert teljesített. Csaknem 100 országban járt, érintve mind az öt kontinenst.

Az útnak közlekedésbiztonsági célja is van. Az uniós baleseti statisztikák azt mutatják, hogy az utak egyik legveszélyeztetettebbjei továbbra is a kerékpáros közlekedők, azon belül is a gyerekek. Magyarországon a legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálos biciklis-balesetek száma az EU-ban.

A békenagykövet közreműködésével ezért minden helyszínen Kerékpáros Baleset-megelőző napot is tartanak az úton közlekedő kerekező gyerekek életének védelmére. A program célja a kerékpáros balesetek megelőzése, felvilágosítás és gyakorlati segítségnyújtás, preventív eszközök ajándékozása.

Sopronban délután két órától öt óráig tart a Várkerületen a Mária-szobornál ez a roadshow. A „Legyen részese a kalandnak” játékos program sok érdekességet tartogat a gyerekek számára, akiket KRESZ-tanpálya fogad majd, itt ismerkedhetnek meg a közlekedési szabályokkal, valamint kvízjátékokon is részt vehetnek. A kerékpáros békenagykövet hangsúlyozta: ezzel a rendezvénnyel életeket menthetnek meg, s ha már csak egy balesetet is sikerül így megelőzniük, akkor már megérte elindulnia.

A soproni rendezvény záróeseménye délután öt órakor kezdődik a Liszt-központban. A ”BRINGÁZZ AZ EGÉSZSÉGÉRT” egészség megőrző előadás a Kerékpáros Magyarország Szövetség programjaként valósul meg, majd Zelei József a ” Nagyháborús Emlékesttel” tiszteleg a háborús hősök előtt. Ennek keretében tart filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót a missziójáról a kerékpáros békenagykövet, akinek túrájáról fotókiállítás is látható majd.

A találkozó ideje alatt bárki bejegyzést tehet a Magyarok békekönyvébe.

 

Varga Róbert