Sopron: kiegyensúlyozott költségvetés a fejlesztések folytatásával, de kevesebb bevétellel

A rendkívüli jogrend adta felhatalmazással élve Sopron polgármestere, Dr. Farkas Ciprián elfogadta a 2021. évi városi költségvetési javaslatot (PDF). Az idei esztendőben 30 milliárd 156 millió forint kiadási és bevételi főösszeggel tervez az önkormányzat. Az előző évek költségvetési csúcsaihoz képest elmaradást mutathat, azonban számos hazai és eu-s pályázati, fejlesztési forrás is felhasználásra került már azóta.

A Városháza és a Tűztorony / Fotó: cyberpress.hu archívum

A 2019. őszén megalakult közgyűlésnek ez lesz a második teljes esztendője. Dr. Fodor Tamás megkezdett munkájából 50 milliárd 240 millió forint főösszegű költségvetést vehették át, melyet a Modern Városok Program keretében 21,9 milliárd fejlesztési támogatás és 12,4 milliárd uniós forrás duzzasztott fel. Tavaly 42 milliárd 579 millió forinttal tervezték megindítani az esztendőt, ám a járványhelyzet, a korlátozó intézkedések és a gazdasági recesszió ezeket a számokat is felülírta. Bár a 2020-as év pénzügyi helyzetének zárszámadásáról még nem határozott a soproni önkormányzat, biztosan alább maradtak a bevételek. Ennek ellenére az egész éves teljesítményt továbbra is a fejlesztések határozták meg, hiszen városszerte adtak át létesítményeket, s továbbra is zajlanak a nagyberuházások.

Az önkormányzati fejlesztésekre 2,465 milliárd forintot, a felújításokra 1,871 milliárd forintot, a terület- és településfejlesztési programkeretében 5,432 milliárd forintot, a Modern Városok Program keretében pedig további 5,432 milliárd forintot irányoztak elő 2021-ben.

Az önkormányzat közhatalmi bevételeit 3.887.800.000 Ft-ra tervezik, ekképp építményadóból 1,270 milliárd, magánszemélyek kommunális adójából 370 millió, iparűzési adóból 2,1 milliárd, idegenforgalmi adóból 93 millió forintot várnak. Összevetve az előző évek bevételeivel, ez hozzávetőlegesen mintegy 1,4 milliárd forintos elmaradást jelenthet idén, azonban a kormány ugyanekkora összeggel támogatta meg több város mellett Sopront is.

Az önkormányzati kiadások között önálló sorral szerepel a koronavírus járvány okozta költségek finanszírozása, ez 30 millió forintot tesz ki. A Hűség Napja – 100 éves évforduló centenáriumi emlékévre 10 millió forintot terveznek elkülöníteni. Bár jóllehet bevételek csökkennek, az önkormányzat önként vállalt szolgáltatásai (mint pl. otthonteremtő program, beiskolázási támogatás, prevenciós programok, szociális feladatok, stb.) természetesen továbbra is megmaradnak.

Az idei járványügyi költségvetés, éppen ezért Sopron városa 50 millió forintos alapot hozott létre a koronavírus társadalmi, gazdasági hatásainak csökkentésére. Soproni magánszemélyek és cégek előtt is nyitott a lehetőség, hogy részesüljenek a támogatásból, feltételeiről ide kattintva írunk.