Sopron ismét bizonyított! Nemzeti összetartásból: JELES!

A kárpátaljai Csongort látogatta meg városunk küldöttsége ahol a hűség városának és polgárainak az adományait is átadták. Sopron közgyűlése, még korábban úgy döntött, hogy ötmillió forinttal támogatja a települést, de ezenfelül Sopron lakóit is arra biztatták, hogy lehetőségeikhez mérten, pénzbeli adományokkal segítsék a főként magyarok lakta települést. Sopron lakói eddig egymillió forintot gyűjtöttek össze, de mint megtudtuk, továbbra is érkeznek a felajánlások, ami arra enged következtetni, hogy Sopron nemzeti összetartásból ismét jelesre vizsgázott.

Az adományok mellett a Soproni Petőfi Színház művészei egy kulturális műsorral is meglepték a község lakóit, hiszen a Silento – A csendtől a szóig című darabot mutatták be a településen, ami nagy sikert aratott.
Csongor lakói is kedveskedtek egy kulturális műsorral a vendégeknek illetve nagy örömmel mutatták be történelmüket és kötődésüket Magyarországhoz.

 

Az előzményekről:

cyberpress.hu 2015.05.04.

Sopron MJV Közgyűlése úgy határozott, hogy csatlakozik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöknek a kezdeményezéséhez, aki arra kérte a városokat, hogy támogassanak egy-egy kárpátaljai települést. Sopron, Csongort választotta és támogatására 5 millió forint adományt biztosít.

fotó: leczovics

A médiából értesülhetünk a szomszédos Ukrajnából érkező szomorú és tragikus hírekről. Az országban zajló események érintik az ott élő magyarokat is. A háború sújtotta ország magyarok lakta vidékén a mindennapi megélhetés egyre nagyobb gondot okoz.
A miniszterelnöki felkérésnek eleget téve Sopron egy mentori, patrónusi feladatot vállal, amire a Csongor településén élő magyaroknak a következő hónapokban és években égető szükségük lesz.
Csongor jelenleg több mint 2300 lelket számláló szinte teljes egészében magyarok lakta település. A község 23 kilométerre fekszik Munkácstól.

Szeretnénk kérni a soproni polgárokat, hogy csatlakozzanak az önkormányzati kezdeményezéshez.
Sopron M.J.V. Önkormányzata a
11600006-00000000-63368046
számú számlaszámra várja a pénzbeli adományokat.
A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a következő szöveget:
Adomány Csongor település patronálására.

 

Az önkormányzat reményei szerint ez a patronálás egyrészt kellő mértékben erősíti az anyaországi magyarok kapcsolatát, szolidaritását a Kárpátalján élő honfitársainkkal, másrészt akár egy testvérvárosi kapcsolaton túlmutató barátság kezdetét jelentheti a két település, Csongor és Sopron polgárai között.

leczovics