Sopron is tüntetett a “Rabszolgatörvény” és az Orbán-kormány ellen!

Csatlakozva az országos tüntetésekhez Sopronban is lebonyolításra került az idei első demonstráció, amelyen közel 250-300 fő vett részt. A város Fő terén tartott  esemény Tutunzisz Ákos erdész, szociálpolitikus kezdeményezésre, de az ellenzéki pártok ( kivétel a Mi Hazánk Mozgalom )  és a Vasas Szakszervezet csatlakozásával valósult meg, ahol elsősorban szabad Sopront és szabad médiát követeltek a felszólalók, de jelentős hangsúlyt kapott a “Rabszolgatörvény” elutasítása és az Orbán-kormány erős hangvételű kritikája is.  Az eseményre Bécsből is érkeztek kint élő magyarok, akik arról biztosították a helyi demonstrálókat, hogy annak ellenére hogy már nem Magyarországon élnek, mindenben támogatják őket és ha kell bármikor jönnek és segítenek annak elérésében, hogy szülőhazájukban ismét demokrácia legyen.  A közel  90 perces eseményen az országos aktuálpolitikai “ügyek” mellett a szónokok kitértek a soproni helyzetre is illetve a helyi közpénzből működő média központi “fékezésére” is, amelyek meglátásuk szerint a mutyit  és  a propaganda célokat szolgálják elsősorban. Az esemény végén a helyi pártok képviselői egy közös nyilatkozatot is tettek amit videón mutatunk, majd amolyan “flashmob” jelleggel a pártok képviselői közösen elsétáltak a SopronTV-nek illetve a sopronmedia.hu-nak és a Soproni Témának is helyet adó Liszt Központhoz, ahol a médiaközpont ajtajára kiragasztották a szabad médiát követelő üzenetüket. 

 

 

Cyberpress-light

2019. január 19-én az országos tüntetésekhez csatlakozva Sopronban a Fő Téren tartottak demonstrációt civilek és ellenzéki pártok közösen. Az esemény végén egy közös állásfoglalást is megfogalmaztak…

 

 

 

A tüntetést igyekeztünk élőben közvetíteni facebook oldalunkon, amely 2. részben itt is látható: 

 

Cyberpress

Cyberpress was live.

Cyberpress

Cyberpress was live.