Sopron Basket: Nem sikerült győzni az Olympiacos ideiglenes otthonában

Nem tűnt nehéz ellenfélnek a csoportunkban az utolsó helyen álló görög csapat, hiszen eddig nyolc mérkőzésből nyolc vereség volt a mérlege, azonban ahogy az minden sportág elitkategóriájában lenni szokott egyszer minden rossz széria véget ér és sajnos ez pont ellenünk jött ki nekik. 

fotó: fiba.com

A félidőig partiban voltunk az egyébként kellemetlen játékstílust alkalmazó Olympiacos ellen, hiszen az első negyedben mindössze két pont volt a hátrányunk, míg a második negyedben is csak egy ponttal voltak jobbak a görögök, így joggal reménykedhettünk, hogy a második félidőben sikerül majd felőrölni a vendéglátó hölgykoszorút.   Sajnos nem így lett és a harmadik negyedben inkább ők kaptak erőre és az ő szempontjukból egy remek játékrészt zártak, hiszen 22-11 lett a harmadik penzum eredménye. A soproni lányok azonban nem adták fel és igyekeztek az utolsó felvonásban mindent megtenni annak érdekében, hogy a jelentős hátrányt ledolgozzák , ami sajnos nem sikerült és bár az utolsó negyed a miénk lett három ponttal, a végeredmény 63-52 lett a görög lányok javára.

 

Női kosárlabda Euroliga, B-csoport 9. forduló:

Olimpikaosz-Sopron Basket 63-52 (16-14, 12-11, 22-11, 13-16.)

Legjobb dobók: Thomas 15, Johnson 11, illetve Casas 15, Zahui és Crvendakics 8-8.

fotó: fiba.com