Sopron Basket: Lendületes mérkőzésen nyertek a soproni lányok 

A járványügyi intézkedések illetve a megelőzés jegyében nézők nélkül, és így üres lelátók előtt kellett pályára lépnie a csapatoknak a Novomatic Arénában, ahol a soproni lányok ellenfele a Ludovika-FCSM Csata hölgykoszorúja volt. A soproni klub természetesen azért  gondolt a szurkolókra, így ők online stream-en keresztül követhették a felkészülési összecsapást. A hazai csapat jóvoltából megkaptuk a mérkőzés beszámolóját, amit örömmel osztunk meg olvasóinkkal.

stream printscreen

Első hazai felkészülési mérkőzésünkre készültünk, melyen a Ludovika-FCSM Csata együttesét láttuk vendégül, zárt kapuk mögött. Nem csak csapatunkban, hanem a túloldalon is – Böröndy Vivien, Balogh Liza, Gyöngyösi Janka – több olyan fiatalt fedezhettünk fel, akik sportakadémiánkon nevelkedtek.

Fej-fej melletti első percek után mi értük el előbb az üzemi hőfokot, és megléptünk 6 ponttal (12-6). A 9. perc azonban már mi kértünk időt, miután elkapta a fonalat a Csata (15-16). Rendeztük a sorokat és hoztuk az első negyedet (20-15). Jó ritmusban folytattuk, a 14. percben jelezte is időkérését Tursics Krisztián (31-22). Betti kapott a lábához, melyet követően le kellett cserélni, és a későbbiekben sem tudott már visszatérni (a mérkőzés után röntgen vár rá). 38-25-ös állás után Lelik triplája késztette vezetőedzőnket arra, hogy magához hívja tanítványait (17. perc  38-28).  A szünetig maradt a kétszámjegyű különbség (44-33). A fordulást követően is harcos játékot láthattunk a felektől, mely során kicsit tovább tudtunk távolodni, 16 ponttal előbbre kerülve. Jobban kezdte az utolsó 10 percet a kék mezes fővárosi csapat, csökkentve a különbséget (35. perc 68-56). A 36. percben bejött 10 pont alá a Csata (68-59), de a hajrát megtoltuk, és 18 pontos győzelmet arattunk (81-63).

 

Sopron Basket – Ludovika-FCSM Csata 81-63 (20-15, 24-18, 18-14, 19-16)

Sopron Basket: Fegyverneky 9/3, Varga s. 8/3, Varga A. 12/6, Brooks 15/3, Határ 9 Cs.: Krajisnik-Jovanovic 17, Czukor 9, Varga K. 2, Pfeiffer V. -, Erdélyiova –

Ludovika-FCSM Csata: Böröndy V. -, Angyal B. 11/9, Lelik 12/6, Angyal N. 1, Hayes 12 Cs.: Hegedűs J. 12, Mányoky R. 8/6, Gyöngyösi J. 3,Horváth B. 2,  Toman P. 2, Balogh L. –