Sokan fogalmazták meg javaslatukat, észrevételüket a közmeghallgatáson

A 2020-as közmeghallgatást rendhagyó módon bonyolította le Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, hiszen a járványhelyzet miatt rendezvényt nem lehetett tartani. Ennek ellenére megtalálták a módját, hogy a jogszabályoknak megfelelve, a hagyományos év végi időszakban mégis élhessenek a soproni polgárok a törvény adta lehetőségükkel, s kérdéseiket, észrevételeiket eljuttattassak a Polgármesteri Hivatalhoz. Ebből eredően azonnali kérdésekre, viszontválaszra és politikai indíttatású performanszra nem nyílt lehetőség a lakosság részéről, de a beérkezett megkeresések eredetijét sem ismerhetjük meg, hiszen csupán összefoglaló anyag készült a közmeghallgatásról. Azonban az így is kellően bőséges és minden felvetést megválaszol, Dr. Farkas Ciprián polgármester külön köszönetét fejezte ki a közélet iránt érdeklődők levélírók felé. A fórum előzetes, széleskörű meghirdetés mellett, mondhatni tényleg nagy érdeklődéssel zajlott le, hiszen 61 soproni polgár élt a demokratikus intézmények ezen eszközével.

Fotó: cyberpress.hu arhcívum

A veszélyhelyzetre tekintettel 2020. december 5-ig adhatták le javaslataikat és felvetéseiket a soproniak, az Önkormányzat a megkeresésekről és az azokra adott válaszokról összefoglalót tett közzé a város honlapján.

A kérdések sokasága azt is mutatja, hogy sokan érdeklődnek a város napi ügyes-bajos dolgai után, de az egész várost foglalkoztató ügyek mellett akadtak olyan észrevételek is, amelyek egy-egy kisebb lakókörnyezet, utca vagy háztömb problémáját tolmácsolja. A közeli játszótér zaja, a Soproni Téma újság terjesztésének akadozása, s egyes vendéglátóegységek szabálytalan működése is szerepelt a panaszok között, de a közvilágítási hálózat hibái, a forgalomszervezés újra gondolása, a töredezett járdák felújítása is rendre visszatérő kérdés. A megfogalmazottokat figyelembe véve tervezi a városvezetés a jövő évi felújítási programot, hiszen mint írták Sopron Önkormányzata mindent elkövet a város útjainak és járdáinak jókarbantartása, és a burkolatok felújítása érdekében. Megjegyezték ellenben, hogy a világjárványnak komoly gazdasági, pénzügyi, költségvetési kihatása van, amely súlyosan érinti az önkormányzat pénzügyi, költségvetési helyzetét.

A terjedelmes, 57 oldalas dokumentumból azokat a válaszokat emeltük ki, melyek szerintük is valóban közérdeklődésre számot tartó ügyek, s hírértékkel bírnak a jövő év történéseinek tekintetében.

  • „A Soproni Egyetem által elkészített környezetvédelmi programot a rendkívüli jogrend lezárását követően Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése elé terjesztjük.”
  • „Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Selmeci utcai rendelőintézet projekt megvalósításához szükséges engedélyes és kiviteli tervet elkészítette. … Az ajánlatok a jövő év elején kerülnek benyújtásra és amennyiben megfelelnek az előírásoknak és a közbeszerzés eredményesen lezárható, úgy a kivitelezés 2021. év első felében megindulhat.”
  • „A Faraktár utca – Táncsics utca kereszteződésében magánberuházásban valósult volna meg a volt gázgyár területének fejlesztése. E fejlesztés egyik tervezett eleme volt egy élelmiszerüzlet megépítése. Az új szolgáltatás generálta többlet közlekedési terhelés szabályozásának, szakemberek által előírt eszköze lett volna a lámpás csomópont kialakítása. Sajnos a beruházó elállt a fejlesztéstől.”
  • „A közösségi közlekedés pályáztatása folyamatban van. A nyertes szolgáltatónak feladata lesz új alternatív hajtású buszok beszerzése.” „A jelenleg futó pályázat tartalmaz a menetrend felülvizsgálatára vonatkozó elvárásokat.”
  • „A jelenlegi szolgáltató VOLÁBUSZ Zrt. és a GYSEV Zrt., valamint az Önkormányzat folyamatosan egyeztetnek, együttműködnek egymással, jelenleg egy kombinált jegy bevezetésének kidolgozásán.”
  • „A Modern Városok Program keretében az idei évben kormányzati támogatásban részesült a soproni piac és környezetének felújítása, korszerűsítése. Jelenleg folyamatban van a felújítási munkálatok tervezése. A tervek tartalmazni fogják a parkolás feltételeinek javítását és a parkolóhelyek számának növelését is.”
  • „A Paprét korábbi tervei jelenleg felülvizsgálat alatt állnak. A felülvizsgálat során figyelembe vesszük a lakossági igényeket. A Paprét felújítását megelőzőn már a jövő év őszétől elérhetővé válnak elektromos üzemű autók számár töltők az új Árpád utcai parkolóházban, ahol a földszinten egy villámtöltő, az emeleti szinteken pedig további 3 db (egyszerre két gépkocsi kiszolgálását lehetővé tevő) gyorstöltő állás kerül kialakításra.”
  • „A Balfi út felújítását és zárt csapadékvíz elvezetés kiépítését Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata évek óta tervezi végrehajtani, a kivitelezésre vonatkozóan az engedélyes terveket már elkészítettük. A Balfi út Híd utca –a 84. sz. főút közötti szakaszának teljes felújítása az Önkormányzat számára nagy terhet jelent, ezért ennek megvalósítása érdekében folyamatosan keressük a pályázati lehetőségeket.”
  • „A Kossuth Lajos utca felújítása a város terveiben szerepel, azonban az érintett út tulajdoni viszonyait még rendezni szükséges, mivel jelenleg az útszakasz a Magyar Állam tulajdonában áll.”
  • „A Győri úton található Aldi áruház felé vezető gyalog és kerékpárút kiépítésének 2015-ben készült engedélyes terv, de a kivitelezési munkák – a járda nyomvonalában fekvő – önkormányzati tulajdonú terület hiánya és a magántulajdont képező terület tulajdonosának nemleges tulajdonosi hozzájárulása miatt nem történhettek meg. Közlekedési szakemberek bevonásával vizsgáljuk a megvalósítás egyéb műszaki lehetőségeit.”
  • „A város közlekedésfejlesztési koncepciója tartalmazza az Aranyhegyi lakópark – Győri út közötti kerékpáros, gyalogos nyomvonalat, mint ilyen célra kijelölt fejlesztési területet, amely magába foglalja a Bajnok utca, Merenye sor forgalmának becsatlakoztatását is.”
  • „Az Anger rét, Hillebrand utcai bölcsőde projekt engedélyezési tervei elkészültek, a projekt jogerős építési engedéllyel rendelkezik. Folyamatban van a kivitelezési tervek készítése. Ezt követően kezdhető meg a kivitelezési közbeszerzés lefolytatása, mely várhatóan 2021 év tavaszán tud zárulni. Sikeres eljárás esetén a kivitelezési munkák megkezdése 2021 év nyarán várható, a tervezett kivitelezési idő 18 hónap.”
  • „Az M85-ös gyorsforgalmi autóút és az ÉNY-i elkerülő megépülésével a város forgalma jelentősen átrendeződik, így új forgalomtechnikai beavatkozások végrehajtására lesz szükség. Ezen átalakításokhoz útfelújítások megvalósítását is tervez az Önkormányzat. A városon jelenleg átmenő személy és tehergépjármű forgalom csökkenni fog.”
  • „A parkolási problémák megoldása érdekében Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2017. évtől kezdődően mintegy megközelítőleg 1000 db parkolót alakított ki a városszerte a parkolási nehézségének könnyítése érdekében.”
  • „A Russ-villával kapcsolatban rendelkezünk a kivitelezéshez szükséges tervekkel és engedélyekkel. Jelenleg a megvalósításhoz szükséges források felkutatása zajlik. A projekt megvalósulásáig a 2021. év folyamán az épületen állagmegóvási munkákat kezdünk. A Paprét felújítása a Zöld Város program része, ennek keretében a felújítás a közeljövőben megvalósul. A volt Ruhagyár épülete, valamint a Magyar Nemzeti Bank épülete a Petőfi téren nem Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában állnak. Az állagmegóvásra felhívjuk a tulajdonosok figyelmét.”
  • „Az idei évre megváltott parkoló bérletek kompenzálása a jövő évben beszámítás útján fog megtörténni.”
  • „2020. év elején a GYSEV Zrt. Önkormányzatunkkal együttműködve a Kossuth Lajos utcai vasúti átkelők zárva tartási idejét jelentősen lecsökkentette.” „Ezzel a csomópont vasúti átkelőinek sorompói az érvényes vasúti szabályok szerint a lehető legrövidebb ideig kerülnek lezárásra”
  • „További kül- és beltéri sportpályák beruházása is tervben van, keressük a megfelelő helyet/helyeket és a forrásokat a fejlesztések megvalósítására.” ”Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Raabersport Kft. együttműködésének köszönhetően folyamatban van egy kosárliget pálya felépítése, amely minden szabadidős, amatőr kosárlabdázó igényét kielégítheti. A beruházás jelenleg a tervezési szakaszban van.”
  • „A Széchenyi-tér és a Várkerület Kisvárkerületi szakasza esetében az Önkormányzat rendelkezik a felújításokhoz szükséges tervekkel, engedélyekkel. Azonban a beruházások megvalósításának költségigénye az elmúlt időszakban tapasztalt építőipari áremelkedések folytán meghaladta az Önkormányzat rendelkezésére álló forrásokat, így a kivitelezés végrehajtása átütemezésre került a hiányzó források rendelkezésre állásáig.”
  • „A Kisvárkerület és az ott található nyilvános illemhely felújítását a Várkerület Revitalizáció II. ütem keretein belül tervezi Önkormányzatunk felújítani, újra üzembe helyezni.”
  • „Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata elkészíttette a vasútállomás és a Felsőbüki Nagy Pál utca környékén kialakítandó Intermodális Csomópontra vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt. A tanulmány tartalmazza több kiemelkedően fontos közlekedésfejlesztési feladat megoldása mellett a távolsági autóbuszpályaudvar áthelyezését is a vasútállomás melletti területre. A kialakítandó csomópontban összekötésre kerül a vasúti és a közúti tömegközlekedés és nagyszámú parkoló is kialakításra kerül, megkönnyítve a tömegközlekedési formák igénybevételét. A beruházás megvalósításához további tervezési feladatok szükségesek, mint részletes tanulmányterv, engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, engedélyek beszerzése, melyek jelentős költségigényére tekintettel jelenleg a pénzügyi fedezet, illetve a pályázati lehetőségek felkutatása zajlik. A kivitelezési munkálatok a fent felsorolt tervezési és engedélyezési feladatok elvégzését és az anyagi erőforrások rendelkezésre állását követően kezdődhetnek el.”
  • „Az előző önkormányzatok nagymértékben lehetővé tették a város kiterjeszkedését, olyan területekre is, ahol a közmű nem volt kiépített. Ennek tipikus példája a Pihenőkereszt városrész. A terület, egy izolált lakópart, nem lehet becsatolni biztonságosan a város közlekedésébe. Jelenleg az Önkormányzat megy az események után és próbál önkormányzat és állami forrás hozzárendelésével lépésről-lépésre haladni. Tervekkel rendelkezik már az Önkormányzat, költségvetési, pénzügyi tervek függvénye a megvalósítás.”

 

Számtalan visszatérő kérdést kapott még ezen felül az Önkormányzat, hiszen szerepelt az Alpha Park és a Kurucdomb közötti Győr – Sopron vasútvonalon, és a Sörgyár – Besenyő utca közötti Bécsújhely – Sopron vasútvonalon átjáró gyalogosok helyezte is, azonban előbbi esetén a közlekedést biztosító átjáró jogszabály szerinti kialakítása kétsége, mivel a kissugarú ívek, a belátást korlátozó bevágás és töltések miatt előírt rálátási távolság megléte nem, vagy nehezen biztosítható. Az utóbbi terület tulajdonosát az önkormányzat felszólította, hogy tisztítsa meg az ingatlant. A terület hatályos szabályozási terve lehetőséget biztosít a Besenyő utca és a Terv utca összekötésére a vasútvonalon keresztül, a felvetéseket pedig a Gysev Zrt. részére továbbították. A Bánfalvi út – Mártírok útja kereszteződésére is többen észrevételt tettek, azonban az útügyi előírásoknak megfelelő módon nem alakítható át a javaslat szerint.

Hogy a fentieken túlmenően Sopron városa milyen fejlesztési elképzelésekkel rendelkezik az előttünk álló évtized vonatkozásában, ide kattintva olvashatja el. Az Önkormányzat legutóbbi döntéseit ide és ide kattintva ismerheti meg.

 

Forrás: sopron.hu