Sikeresen ért véget a Soproni Közgáz középiskolásoknak szóló Egyetemfoglaló versenye 

A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán idén rendhagyó keretek között – virtuálisan – foglalták el a középiskolások a Soproni Közgáz berkeit a most véget ért két hetes szakmai versenyen.

A fotó illusztráció, nem a sajtóanyag témájául szolgáló versenyen készült. forrás:SoE

 

Az online szimulációs játék során a csapatok egy-egy kiskereskedelmi boltot vezettek, amihez külön marketing stratégiát is ki kellett alakítani. A szakmai verseny és a marketing feladatok legjobbjai külön-külön is értékes díjakkal gazdagodtak.

A szakmai megmérettetésen a legsikeresebben a Vas Megyei Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum, „Nyerő Páros” csapata szerepelt, megelőzve a Győri SzC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum, „Közgamik” , a szintén innen érlező „A 4 vezér”, a 4. a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum „Odaadó Oroszlánok” és a Győri SzC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum „Krúdy fröccs” csapatát.

A szakmai zsűri döntése alapján a marketing feladatok nyertese a Győri SzC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum, „Krúdy fröccs” csapata lett, őket kicsivel lemaradva a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum „Odaadó Oroszlánok” csapata és a VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium „Agyalós négyes” együttese követte.

A több fordulós, izgalmas versenyen legjobban teljesítő csapatok értékes nyereményekben részesültek, összesen több mint 100.000 Ft értékben. A vetélkedőt a soproni Decathlon és a https://poloneked.hu támogatta.