Sikeres volt a SFAC utánpótlás toborzója! Hatalmas volt az érdeklődés!

Toborzót tartott a SFAC 1900 labdarúgó utánpótlás szakosztálya április 10-én az Anger Sporttelepen. Sopron legrégebbi sportegyesülete, amely a tavalyi esztendőben nagy átalakuláson ment keresztül ismét reflektorfénybe került, hiszen ha apró lépésekkel is, de egyre nagyobb népszerűségre tesz szert városunkban. Egy kis összefoglalót kértünk a rendezvényről a SFAC 1900 vezetőitől.

fotó: SFAC 1900

A jó Isten volt legkegyesebb támogatónk, aki azzal segítette a 116 éve alapított klubot, hogy jó időt biztosított vasárnap délelőtt rendezett SFAC toborzóra. Sopron újkori futball történelmének legjelesebb játékosai közül Bagoly Gábor, Tóth Mihály, Sira István mellett megjelent sok kicsi és nagyobb gyermek, akik rendszeresen és szervezett módon a Soproni FAC 1900 sportegyesületben szeretnének futballozni. Az eseményen bemutatásra került klubunk új szakedzője az újonnan felállításra kerülő U 18/17-es csapatunk vezetője Skvaris Frigyes úr, aki 2012-ig az SVSE up. szakosztály motorja volt. A csupa szív sportszakember mellett a gyerekeket a SFAC edzői teamje vette kezelésbe, miután az érkezők meghallgatták Gőbl Gábor társadalmi elnök klubismertetőjét és a volt NB1-es soproni sikercsapat jelenlévő ászainak buzdító beszédeit. Köszönjük szponzoraink támogatását, a toborzóhoz nyújtott önzetlen segítséget, a Sopron Holding Zrt-nek a pálya biztosítását, Gőbl Gábor úr lelkes szervezést. Hajrá Sopron, hajrá SFAC!

fotó: SFAC 1900

 

fotó: SFAC 1900
fotó: SFAC 1900

 

További információk és képgaléria IDE KATTINTVA érhető el!

cyberpress.hu