Sikeres és hasznos beruházás: A Sopron-Balf szennyvíztisztító projekt

Péntek délelőtt megrendezésre került a “Sopron-Balf szennyvíz elvezetés fejlesztése” elnevezésű projekt zárórendezvénye, melyen részt vett Fodor Tamás Sopron város polgármestere, aki köszöntőjében kiemelte a környezetvédelem és ezáltal a projekt fontosságát is.

Ezt követően a szakemberek ismertették a projekt előzményeit és tájékoztatták a megjelenteket arról is, hogy miért volt ez a fejlesztés indokolt. A projekt partnereit is bemutatták, majd a kivitelezés fontosabb mérföldköveire is kitértek.

A korábbi balfi szennyvíztisztító telep annak ellenére, hogy terhelése nem érte el, sőt az 52%-os kapacitás
kihasználtsággal meg sem közelítette a tervezett értékeket, a leggondosabb üzemelés ellenére sem tudta
teljesíteni azokat a határérték előírásokat, amelyek betartása a Fertő-tó védelme érdekében szükséges lett
volna. A szennyvíztisztító telep ezért bírságos volt és a hatóságok kötelezték az Üzemeltetőt a
szennyezéscsökkentésre.
A Balfi szennyvíztisztítótelep kisebb technológiai korrekcióval, egyszerűbb és olcsóbb üzemviteli
lehetőségek mellett, továbbra is része a Soproni Vízmű Zrt. által üzemeltetett hálózatnak, de onnan
szennyezés nem kerül többé a Fertő-tóba. A telep előtisztítóként működve, biológiai oxidáció mellett
előtisztítja a Balf városrészen összegyűjtött szennyvizeket. Innen az előtisztított víz egy Kópházán
elhelyezkedő átemelő segítségével kitáplálásra kerül a Fertő-tó vízgyűjtőjéből. A projekt így hozzájárul a
közösségi és országos jelentőségű Fertő-tó természetes állapotának javulásához is.
A balfi telepről kikerülő előtisztított szennyvíz a kópházi átemelőn keresztül a Soproni Szennyvíztisztító
Telepre kerül, ahol a rendelkezésre álló korszerű tisztítási eljárás eredményeképpen tovább tisztul, majd a
tisztított víz az Ikva patakba kerül.
A kitápláló rendszer minél gazdaságosabb megvalósíthatósága érdekében felhasználjuk a már működő
csatornahálózati lehetőségeket. Az előtisztított szennyvíz továbbítása a soproni telepre, egy-egy közel 3-3
km-es új nyomócső kivételével, a már meglévő csatornarendszeren keresztül történik.
A balfi telepen keletkező szennyvíziszap szállítását szintén a nyomócső és gravitációs cső biztosítja, vagyis
az iszapot szintén a Soproni Szennyvíztisztító telepen kezelik a jövőben.

A projekt által megvalósított létesítmények az önkormányzatok tulajdonát képezik, az üzemeltetési
feladatokat – a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően – a Soproni Vízmű Zrt. látja el.
A beruházás célja, hogy a modern, korszerű szennyvíztisztító telepek és csatornahálózat megvalósítása
révén csökkenjen a környezeti terhelés, valamint a jobb higiénés állapotok kialakításával javuljon a lakosság
életminősége.

 

SOPRON-BALF VÁROSRÉSZEN MEGKEZDŐDIK A SZENNYVÍZ ELVEZETÉS KORSZERŰSÍTÉSE, ÉS
A SZENNYVÍZTELEP ÁTALAKÍTÁSA

A ”Sopron-Balf szennyvízelvezetés fejlesztése” projekt a Környezet és Energia Operatív Program
(KEOP-1.2.0/09-11) keretén belül az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap
társfinanszírozásával valósult meg 2013 decembere és 2015 októbere között. A Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség döntése alapján Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a projekt
Kedvezményezettje a projektfeladatok végrehajtásához vissza nem térítendő támogatásban részesül.
A projekt teljes költsége: 340 610 105 Ft. A támogatás mértéke a projekt elszámolható költségeinek
költségének 94,11 %-a, azaz 317 194 571 Ft. A projekt kivitelezése 2015. májusa és 2015. októbere
közé esett.

 

 

cyberpress.hu