Siegendorfban próbáltak illatszert lopni a magyar fiatalok

Három, magyar állampolgárságú fiatal ellen indult rendőrségi eljárás Ausztriában, akik a Sopronhoz közeli Siegendorf ( Cinfalva ) bevásárlóközpontjában buktak le, miközben illatszert próbáltak meg eltulajdonítani. – számol be meinbezirk.at. 

illusztráció / kép forrása: rau.ua

 

Egy áruházi alkalmazott lett figyelmes a gyanúsan viselkedő magyar fiatalokra, majd a kasszasor után miután azt elhagyták, megállították őket és egyiküknél előkerült egy parfüm amely nem került kifizetésre. Az áruház vezetői értesítették a rendőrséget akik a helyszínen a jegyzőkönyv felvétele után ellenőrizték a csoport személygépjárművét is, amelyből  további olyan termékek kerültek elő, melyeket a vásárlást bizonyító számlával nem tudtak igazolni a fiatalok. A feltételezés szerint ezek szintén lopott termékek lehetnek, melyeket a csoport tagjai más  üzletekből illetve drogériákból tulajdonítottak el.  A beszámoló szerint az okozott kár euróban számolva három számjegyű. A gyanúsított férfiak az eljárás ideje alatt szabadlábon védekezhetnek.