Siegendorf: Klórgáz szivárgás miatt került öt gyermek kórházba

A határhoz közeli népszerű siegendorfi ( cinfalvi ) szabadtéri strand egyik medencéjében szombaton kinyílt egy szelep, amely által klórgáz szivárogott a fürdőzök közé, amely mennyisége ugyan nem volt nagy mértékű, de így is öt gyermek került megfigyelésre a kórházba légúti irritáció miatt. – számol be a bvz.at.

illusztráció / kép forrása: burgenland.info

A portál hozzáteszi, hogy az öt gyermek közül négyet inhalációs terápia után már kiengedtek az egészségügyi intézményből egy gyermeknek pedig további megfigyelés miatt még a kórházban kell tartózkodnia. A “klórgázas mérgezés” nem volt jelentős mértékű, azonban az óvintézkedések megkövetelték a gyermekek szakorvosi ellátását.

Siegendorf polgármestere, Rainer Porics a szerencsétlen körülményekkel kapcsolatban a portálnak elmondta, hogy egy rutinszerű munka során egy szelepet szellőztettek az üzemeltetők, amely során a kis mennyiségű klórgáz kiszivárgott. Hangsúlyozta, hogy ez nem folyamatos szivárgás vagy tartós probléma volt, csapán egy műszaki hiba.  A település polgármestere felhívja  a figyelmet arra is, hogy akik az érintett napon a strandfürdőben voltak a gyermekeikkel és esetleg furcsa tünetek jelentkeztek a kiskorúaknál,  azok számára tanácsos ellátogatni a kórházba egy kivizsgálásra, hogy az esetleges egészségkárosító hatások kizárásra kerüljenek.

Az incidens egyébként észrevétlen volt a fürdőzők körében és a kiszivárgott kis mennyiség miatt a tűzoltók beavatkozására sem volt szükség, a strand biztonságosan üzemel tovább.

 

 

Bejegyzésünk a bvz.at cikke nyomán készült!